Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: elképesztő meccsen nyert a Liverpool a Tottenham ellen! – videóval

Az angol Premier League 34. fordulójának rangadóján a nemzetközi kupaszereplést is döntően befolyásolható rangadót játszottak az Anfield Road-on, ahol a Liverpool a Tottenham együttesét múlta felül, egy sokáig emlékezetes mérkőzésen.

(Photo by Michael Regan/Getty Images)

 

Talán Harry Kane sem gondolta, hogy a Spurs negyed óra alatt már három gólos hátrányba kerül az Anfield Road-on – Pedig így történt! A Liverpool könnyű gólokat szerezve, átrobogott londoni ellenfelén, amely úgy tűnt újabb nagy vereségbe szaladhat bele.

A kezdeti sokk után éledezett a Spurs, és Harry Kane góljával még a félidő előtt felcsillantott egy halvány reménysugarat maga előtt.

A fordulás után, hamisítatlan angol-rangadó kerekedett a találkozóból, amelyet miután a Liverpool nem tudott lezárni, előbb Son góljával a hajrá előtt újra nyitottá tette a találkozót a Tottenham; majd Richarlison szezonbeli első bajnoki találatával a hosszabbításban kiegyenlítette az állást – Ám jött az igazi csattanó!

A Spurs másik cseréje, Lucas Moura is főszereplővé lépett elő, miután szinte a középkezdés után ‘Diogo Jotának’ készített le egy labdát, valahol a jobbhátvéd posztjáról – A portugál köszönte szépen, higgadtan kihasználta a lehetőséget, megnyerve a meccset csapatának.

A Tottenham szezonjáról ez az utolsó találat mindent elmond, a Liverpool vélhetően elütötte riválisát az európai kupaindulás reményétől – Jürgen Kloppék pedig ugyanebben azért még bőven reménykedhetnek.

 

Liverpool – Tottenham 4-3 (3-1)
Anfield Road, Vezette: Paul Tierney
Gólszerzők: C. Jones (3.), L. Diaz (5.), Salah (15. -büntetőből), Jota (90+4.) illetve Kane (39.), Son (77.), Richarlison (90+3.)
Sárga lap: Konaté (70.), Jota (81.), Milner (90+1.), J. Klopp (90+5.) illetve Son (52.), Richarlison (90+4.)
Piros lap: –

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, van Dijk, Robertson – Elliott (Henderson, 63.), Fabinho, C. Jones (Milner, 87.) – L. Diaz (D. Jota, 63.), Gakpo (D. Nunez, 73.), Salah. Menedzser: Jürgen Klopp

Tottenham: Forster – B. Davies, Dier, C. Romero – Porro (L. Moura, 90.), Skipp (Richarlison, 85.), Hojbjerg, Perisic (Danjuma, 90.) – Son, Kulusevski (Sarr, 66.), Kane. Megbízott menedzser: Ryan Mason

 

A forduló korábbi történései, és még hátralévő programja:

Szombat:
Crystal Palace – West Ham United 4-3
Brentford – Nottingham Forest 2-1
Brighton – Wolverhampton 6-0

Vasárnap:
Bournemouth – Leeds United 4-1
Fulham – Manchester City 1-2
 Manchester United – Aston Villa 1-0
Newcastle United – Southampton3-1
Liverpool – Tottenham 4-3

Hétfő:
21:00 Leicester City – Everton (Tv: Match 4)

Kedd:

21:00 Arsenal – Chelsea (Tv: Spíler 1)

 

A bajnokság aktuális állása: