Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A KTE ügyvezetője egyértelmű választ adott a meglepetéscsapat kiárusításáról

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) aktuális szezonjában a második helyen áll a friss feljutó Kecskemét…

 

A Kecskeméti TE ügyvezetője, dr. Filus Andor a Kecskeméti Televízióban arról beszélt, hogy sikerülhet-e egyben tartani a keretet egy ilyen nagyszerű szezon után:

“Már ősszel megkezdtük bebiztosítani a csapatot, mindenkivel hosszú távú szerződést kötöttünk. Néhány kölcsönjátékos a kivétel, esetükben az anyaklubjukkal folyamatos a tárgyalás, de majd a bajnokság lezártával tudunk konkrétumra jutni. A csapat magja biztosan megmarad, a játékosok is úgy gondolják, hogy az európai porondon mindenképpen meg szeretnék magukat mutatni. Ráadásul egy ilyen nagyszerű családot nehéz otthagyni. Kicsit azt is mondhatom büszkén, hogy egy ezüstérmes csapatból hova menjen el a játékosunk? Ebben bízom, hogy együtt marad a csapat, és így tudunk elindulni a következő bajnokságban.”

Két fordulóval a bajnokság vége előtt a KTE a második helyen hat-hat ponttal előzi meg a Paksot és a Debrecent, így nagyon jó esélyei vannak az ezüstérem elhódítására.