Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: komoly védelmi hibák miatt elszórakozta kétgólos előnyét a Leverkusen a Gladbach ellen! – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 33. fordulóját a Bayer Leverkusen és a Borussia Mönchengladbach összecsapása zárta.

(Photo by Lars Baron/Getty Images)

Tét szempontjából már csak a hazai csapat számára volt fontos az összecsapás, mivel ők még harcban álltak a Wolfsburggal a 6. hely megszerzéséért, ami konferencialiga indulást ér. Ennek fényében a Leverkusen már az első percektől kezdve igyekezett nagy nyomás alá helyezni a Gladbach védelmét, és az első játékrész első felében ennek meg is lett az eredménye. A „Gyógyszergyáriak” ugyanis a 15. percben megszerezték a vezetést: Hincapié adott kiváló labdát Adli számára, aki a sebességét kihasználva megverte a védőjét, majd a kapust is mattolni tudta, 1-0! Mindössze 5 perc telt el, és újabb gólnak örülhetett a hazai publikum: ezúttal Frimpong beadása után Demirbay tudta megelőzni a védőjét és a rosszul kimozduló kapust, és a hálóba bólintott, 2-0! A kétgólos előny birtokában némileg visszább vett az iramból a hazai alakulat, így a Gladbach is eljutott pár lövésig: az első veszélyt Koné lövése jelentette, ám a próbálkozása egy kevéssel elkerülte Hradecky kapuját, majd a szünet előtt egy beadás után Kramer járt közel a gólszerzéshez, viszont a jól kimozduló kapus hatástalanítani tudta a próbálkozást, így a hazaiak megőrizték kétgólos előnyüket a szünetre.

A második játékrész elején is igen kényelmesen futballozott a hazai alakulat, de a Gladbach sem igazán késztette őket nagyobb iramú játékra. Az 58. percben ennek ellenére összejött a szépítés, igaz ehhez a hazaiak hathatós közreműködése is kellett: Bakker passzolt be egy Hradecky irányába egy ívelt passzt, amit a kapus hosszann vett át, Hofmann pedig lecsapott a labdára, és az üresen maradt kapuba passzolt, 2-1!  A 68. minutumban közel járt a Leverkusen ahhoz, hogy visszaállítsák a kétgólos különbséget, de Frimpong közeli lövését nagy bravúrral fogni tudta Olschowsky. A 82. percben Thuram fejese okozott némi riadalmat a hazaiak kapuja előtt, de végül a próbálkozás elkerülte a kaput. A 85. percben aztán Hofmann beadása után Stindl lőhetett kapásból 6 méterről, ám a labda centikkel a bal kapufa mellett szállt el. A 90. percben aztán Stindl már gólt tudott szerezni, viszont ehhez is hatalmas hiba kellett a Leverkusen részéről! Amiri szerette volna hazaadni a labdát, de nem vette észre, hogy a kapus előtt ott áll Thuram, aki visszapasszolta a játékszert Stindlnek, ő pedig ezúttal nem hibázott, 2-2! Az utolsó pillanatokra még megfogyatkozott a Leverkusen Hincapié kiállítása miatt, de ez már nem hozott érdemi változást, a felek 1-1 ponttal gazdagodtak, ami miatt a “Gyógyszergyáriak” győzelmi kényszerben lépnek pályára a Bochum otthonában az utolsó fordulóban.

Bayer Leverkusen – Borussia Mönchengladbach 2-2 (2-0)
Helyszín:
BayArena Vezette: D. Siebert
Gólszerző:
Adli (15.), Demirbay (20.) ill. Hofmann (58.), Stindl (90.)
Sárga lapok: Demirbay (45.), Palacios (77.), Amiri (82.) ill. Koné (35.), Friedrich (47.), Stindl (70.)
Kiállítás: Hincapié (90+4.) ill.-

Bayer Leverkusen: Hradecky – Hincapie, Tah, Tapsoba – Bakker, Palacios, Demirbay, Frimpong – Wirtz (Amiri 72.) – Adli (Azmoun 67.), Diaby (Hlozek 84.) Vezetőedző: Xabi Alonso

B. Mönchengladbach: Olschowsky – Itakura, Friedrich, Elvedi – Lainer, Weigl, Koné (Pléa 76.), Netz (Ngoumou 86.) – Kramer (Stindl 64.), Hofmann – Thuram (Herrmann 86.) Vezetőedző: Daniel Farke

A mérkőzés összefoglalója:

A 33. forduló eredményei:

Péntek:
Freiburg – Wolfsburg 2-0

Szombat:
Hertha Berlin – VfL Bochum 1-1
Hoffenheim – Union Berlin 4-2
Schalke – Eintracht Frankfurt 2-2
Werder Bremen – Köln 1-1
Bayern München – RB Leipzig 1-3

Vasárnap:
Mainz – VfB Stuttgart 1-4
Augsburg – Borussia Dortmund 0-3
Bayer Leverkusen – B. Mönchengladbach 2-2

A bajnokság aktuális állása: