Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Haller duplája a tabella élére repítette a Dortmundot – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 33. fordulójában az Augsburg otthonába látogatott a Borussia Dortmund. A tét nagy volt, mert egy győzelem esetén a tabella élére kerülhetnek, és ezt sikerült is összehozniuk Sebastian Haller duplájával és Brandt hajrában szerzett góljával. A bajnoki cím sorsa a jövő héten dől el, de nagyon jó helyzetből várja a Dortmund az utolsó fordulót. 

(Photo by Adam Pretty/Getty Images)

Már az első félidőben hatalmas fölényben futballozott a Dortmund, azonban nem tudott betalálni. Az 5. percben Brandt lőtt kicsivel a léc fölé, bár a helyzetet les előzte meg, míg a 20. percben Haller próbált a kapu közepébe lőni, de a kapus vetődve védett. A 29. percben Brandt csapott le megint a labdára, és lőtt is, de a kapus ezt is védte. A 39. percben viszont emberhátrányba került az Augsburg, amikor a Uduokhai kapott azonnali piros lapot. A 40. percben járt a legközelebb a gólhoz a Dortmund, amikor Süle csinált helyet magának a kapu előtt egy szabadrúgás után, fejese viszont a jobb kapufáról pattant ki. Gól már nem esett a játékrészben.

A második félidőben is maradt a vendégfölény, és az 54. percben újabb kapufát lőttek, amikor Can lőtt kapura a tizenhatosról, de ez most a bal kapufáról jött ki. Az 59. percben viszont már összejött a vezetés a Dortmundnak, amikor Haller kapta a labdát a kapu előtt, és lapos lövése a kapu bal oldalába ment. Folyamatosan rohamozta az Augsburg kapuját, ám újabb gólt csak a 84. percben szereztek a vendégek, ekkor is Haller érkezett jól meg egy kipattanóra, amit laposan be is lőtt a kapu közepébe. Ebbe már nem tudott beleszólni az Augsburg, még egy szépítéssel sem, sőt, a 94. percben a Dortmund zárta le a mérkőzést a harmadik góljával, amikor a felé érkező remek passzt követően Brandt lőtte be a labdát a jobb alsó sarokba. A Dortmund így az első helyen várhatja az utolsó fordulót.

Augsburg – Borussia Dortmund 0-3 (0-0)
Gólszerzők: – ill. Haller (59. 84.), Brandt (90+4.)
Sárga lap: Beljo (43.), Gouweleeuw (70.), Demirovic (73.) ill. Can (47.), Adeyemi (70.), Wolf (73.)
Kiállítás: Uduokhai (38.) ill. –

A 33. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Freiburg – Wolfsburg 2-0

Szombat:
Hertha Berlin – VfL Bochum 1-1
Hoffenheim – Union Berlin 4-2
Schalke – Eintracht Frankfurt 2-2
Werder Bremen – Köln 1-1
Bayern München – RB Leipzig 1-3

Vasárnap:
Mainz – VfB Stuttgart 1-4
Augsburg – Borussia Dortmund 0-3
19:30 Bayer Leverkusen – Borussia Mönchengladbach (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása: