Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hazai pályán játszott döntetlent a Newcastle a Leicester Cityvel

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójának zárómérkőzésén a bronzéremét küzdő Newcastle fogadta a kieséstől menekülő Leicester Cityt.

(Photo by Alex Livesey/Getty Images)

Mindkét csapat számára csak a 3 pont volt az elfogadható, hogy elérjék céljukat. A Newcastle a bronzéremre hajtott gőzerővel, míg a Leicester City a bennmaradásért küzdött. A találkozót végig a hazaiak uralták és többször is sikerült nagy helyzetet kialakítaniuk, de egyetlen egyszer sem sikerült bevenni a vendégek kapuját. A “rókák” előre játéka ezúttal is csapnivaló volt, ugyanis egyetlen kapura irányuló lövést adtak le a mérkőzésen, amivel viszont majdnem megszerezték a győzelmet a hosszabbításban Timothy Castagne révén, viszont Nick Pope védeni tudta lövését. A “szarkák” három alkalommal is eltalálták a kapufát, Callum Wilson, Miguel Almirón és Bruno Guimares sem volt elég pontos, ennek következtében 0-0-ás döntetlennel zárult a mérkőzés. A Newcastle azonban örülhet is mindeközben, hiszen kiharcolták a Bajnokok Ligája indulást nagy-nagy meglepetésre, de a bronzérem még korántsem biztos. A Leicester Citynek pedig már nem a saját kezében van a sorsa, ugyanis hiába nyernék meg utolsó mérkőzésüket, ha az Everton is nyer, akkor kiesnek.

Newcastle United – Leicester City 0-0 (0-0)
Helyszín: Sports Direct Arena (Newcastle), Vezette: A. Marriner
Gól:

A 37. forduló végeredményei:
Szombat:
Tottenham – Brentford 1-3
Bournemouth – Manchester United 0-1
Fulham – Crystal Palace 2-2
Liverpool – Aston Villa 1-1
Wolves – Everton 1-1
Nottingham – Arsenal 1-0

Vasárnap:
West Ham – Leeds United 3-1
Brighton – Southampton 3-1
Manchester City – Chelsea 1-0

Hétfő:
Newcastle United – Leicester City 0-0

A bajnokság aktuális állása: