Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Belvon: “Bízok benne, hogy jó mentális állapotban lesznek”

A magyar U17-es válogatott 5-3-as vereséget szenvedett Lengyelország ellen a hazai Eb második csoportmérkőzésén…

(Photo by Ben McShane – Sportsfile/UEFA via Getty Images)

magyar U17-es válogatott szövetségi edzője, Belvon Attila a Nemzeti Sportnak beszélt várakozásairól a sorsdöntő, Írország elleni mérkőzést megelőzően:

“Láttunk olyan dolgokat, elsősorban akarati tényezőket, hogy nem adta föl a csapat, ment és küzdött folyamatosan. Az is pozitívum még, hogy sikerült három gólt szereznünk, az más kérdés, hogy öt gólt nem szabad kapni. Azokat a hibákat, amiket ott elkövettünk, akár egyénileg, akár a csapatrészeknek a védekezésébe elcsúszásokkal, kommunikációs hibával, azokat egyértelműen ki kell küszöbölni. Megmutattuk a játékosoknak, megbeszéltük, mi volt az, ami jó volt, mi kevésbé. Én bízok benne, hogy jó mentális állapotban lesznek. Természetesen a vereség utáni az első éjszaka szörnyű volt mindenkinek, a játékosoknak és a stábnak is, de tegnap délután már láttam, hogy kezdünk kijönni ebből a letargiából, amit a vereség okozott.”

A mieink két meccs után három ponttal állnak, a csoport utolsó mérkőzését ma este 20 órától vívja az írek ellen a Pancho Arénában, ami a továbbjutásról fog dönteni.

A csoport aktuális állása