Akár még ma bemutathatják Párizsban…
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) kiválóan teljesítő Debreceni VSC első számú kapusa további évekkel meghosszabbította a szerződését…
A Debreceni VSC hivatalos oldalán erősítette meg, hogy további 2+1 évvel meghosszabbította a korábbi magyar válogatott kapus, Megyeri Balázs szerződését.
A 33 éves hálóőr annak idején a Ferencváros színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban, majd 2010-ben kezdte meg légióskarrierjét, amikor az Olympiakosz csapatához igazolt. Megyeri ötszörös görög bajnokként 2015-ben állt tovább Pireuszból, hogy aztán megforduljon a spanyol Getafe, a német Greuther Fürth, a görög Atromitosz és a török Göztepe csapatainál, utoljára a ciprusi AEL Limasszol kapuját védte külföldön, majd tavaly nyáron tért haza a hajdúságiakhoz.
Megyeri az aktuális szezonban 18 bajnoki és 2 kupamérkőzésen védte a Loki kapuját, utóbbi 5 meccsén gólt sem kapott.
Megyeri 2009-ben tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar együttesnek, a felnőtteknél 2016 őszén a Svédország elleni barátságos mérkőzésen lépett pályára.
Akár még ma bemutathatják Párizsban…
A maga nemében egészen megdöbbentő adat…
Összesen 176 tétmérkőzésen húzhatta fel magára a neves portugál együttes mezét…
Szerződése lejár, így ingyen szerezheti meg a milánói klub…
A 70 milliós védőért már be is jelentkeztek a madridiak…
Remek teljesítményt nyújtott a 2022/2023-as szezon során aktuális klubjában…
Több klub is érdeklődik iránta
Le kell tudnia a kötelező sorkatonai szolgálatot…
További átalakulások is várhatóak a korábbi angol bajnoknál a másodosztályban…
A hétfői tárgyaláson döntöttek a sorsáról…
Hiába szerzett korán vezetést a Hamburg, végül ismét vereséget szenvedett…
10 millió eurót ér a játékos
Korábban három bajnoki címet, most egyetlen meccset nyert…
Egész nyáron olvassátok velünk a legfrissebb és legfontosabb átigazolási híreket!
Komoly Bundesliga tapasztalattal rendelkezik, ráadásul ingyen szerezték meg a játékjogát!
Addig nem tudjuk meg, hogy ki a második feljutó a franciáknál…
Két hónappal ezelőtt menesztették…
Szörnyű balszerencse…