Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az utolsó pillanatokban kapott góllal bukott el két pontot a kiesés ellen küzdő Hellas Verona! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 37. fordulójának vasárnapi játéknapját a Hellas Verona és az Empoli összecsapása nyitotta.

(Photo by Timothy Rogers/Getty Images)

A Spezia szombati vereségével a Hellas Verona abban a tudatban léphetett pályára, hogy egy győzelemmel az utolsó fordulót 2 pontos előnnyel kezdhetnék meg a kiesés elleni harcban. Az első félidő többnyire tapogatózó játékot hozott, egyik fél sem tudott igazán nagy lehetőséget kialakítani. A második játékrész közepéhez érve aztán a hazaiak megszerezték a vezetést: a 61. percben egy labdaszerzés után az egyik veronai játékos próbálkozott meg egy távoli lövéssel, ami kijött a kapusról, a kipattanóra pedig elsőként Gaich ért oda és bevette a kaput, 1-0! A véghajrához közeledve igyekezett egyre nagyobb erőket mozgósítani az Empoli az egyenlítés érdekében, de úgy nézett ki, hogy a Hellas ki tudja bekkelni az utolsó perceket. A 7 perces ráadás 6. minutumában azonban Stojanovic tört be a büntetőterületen belülre, majd szépen kilőtte a hosszú alsót, 1-1! Ezzel a Hellas pontszámban ugyan beérte a Speziát, de az egymás elleni eredmények nem a Verona javára kedveznek, így az utolsó fordulóban az AC Milan otthonában kellene több pontot szerezniük, mint a Speziának, akik az AS Roma vendégei lesznek.

Hellas Verona – Empoli 1-1 (0-0)
Helyszín:
Stadio Marcantonio Bentegodi Vezette: D. Chiffi
Gólszerzők:
Gaich (61.) ill. Stojanovic (90+6.)
Sárga lapok: Cabal (10.), Veloso (56.), Gaich (63.), Ceccherini (87.) ill.-
Kiállítás:ill.-

A mérkőzés összefoglalója:

A 37. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Sampdoria – Sassuolo 2-2

Szombat:
Salernitana – Udinese 3-2
Spezia – Torino 0-4
Fiorentina – AS Roma 2-1
Inter – Atalanta 3-2

Vasárnap:
Hellas Verona – Empoli 1-1
15:00 Bologna – Napoli (Tv: Sport 2)
15:00 Monza – Lecce
18:00 Lazio – Cremonese
20:45 Juventus – AC Milan (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása: