Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
Vasárnap mozgalmas napja volt a magyar küldöttségnek. Kora reggel pótolták a harmadik egyéni versenynap szombatról megmaradt szakaszait és a péntekről áthúzódó magyar-norvég negyeddöntőt a szeniorok csapatversenyében. Utóbbi megnyerése után pedig délután már az elődöntőben volt jelenése a 45 év feletti csapatnak.
Bacskai Bence ott folytatta reggel, ahol előző délután abbahagyta. Az esőszünet miatt félbeszakadt harmadik egyéni versenynapot kétpontos előnyről folytatták reggel a játékosok és Bacskai Bence növelni tudta előnyét. Három rúgás előnnyel vezet most már az argentin Novosad előtt, a korábbi éllovas, francia Felixet már leszakította. Az egyéni döntő napon a férfi mezőnyben Bacskai mellett Tajtyi Ákos és Szabó László játszik majd a top százban, a szenioroknál Lengyel Béla, Bodócs András és Balázsi Csaba van benne az utolsó “cut”-ban (legjobb 48) és a hölgyeknél Nagy Anett van ott a 32-es döntő mezőnyében.
A szenior csapat egy szinte már megnyert meccset kellett, hogy folytasson és befejezzen a pénteki viharszünet okán vasárnap délelőtt. A norvégok ugyan mindent megpróbáltak, de nem tudtak egyenlíteni, a mieink a portugálok után a norvégokat is 3-0-ra múlták felül.
A délutáni programban az argentinok ellen léptek pályára a mieink, a tét már a döntőbe jutás volt. A korábbi válogatott védő, Fabian Ayala nevével fémjelzett dél-amerikaiak ellen óriási ki-ki meccset játszott a válogatott. A három párharcból álló match play típusú mérkőzést az utolsó előtti szakaszon tudták csak megnyerni az argentinok és jutottak ezzel a döntőbe, ahol a szlovákokkal találkoznak. A magyarok vasárnap 13 órakor (magyar idő szerint 19 órakor) a mexikóiakkal játszanak kilenc szakaszon a bronzéremért.
A nap 24 órájában zajló élő közvetítést a CTV Sports biztosítja, melyet egy applikáción keresztül könnyen lehet követni.
A vb eredményei a FootGolf World Cup appon keresztül is követhetőek:
Vagy az alábbi linkekre kattintva:
A magyar érdekeltségű hírekről leggyorsabban a facebook oldalunkról értesülhet.
Sorozatban négy bajnokin nem tudott győzni a Ferencváros…
A véghajrában Inaki Pena bravúrjai is kellettek a katalán csapat sikeréhez!
Az olasz bajnoki címvédőnek továbbra sem megy a játék, míg az Inter visszavette a vezetést a bajnokságban…
Az utolsó bő harminc percben emberelőnyben játszhatott Mourinho csapata!
A Dortmund korán megszerezte a vezetést, ám Terzic csapata végül nem tudott nyerni a Leverkusen otthonában…
Négy forduló óta nyeretlenek a hazai bajnokságban…
Pontokat hullajtott a Manchester City, örülhetnek az Arsenal és Liverpool drukkerek…
A forduló előtti éllovas hétfőn lép pályára…
Enzo Fernández megszerezte első góljait a PL-ben!
Alexander-Arnold, Mac Allister és Endo is bombagólt lőtt!
A nyár óta nem volt csapata…
Ez volt az első gólja a “Vörösök” mezében!
Az Arsenal egyből össze is csap a Liverpool együttesével…
Sorozatban második bajnokiján volt eredményes!
Három döntetlent követően tudott újra nyerni Dárdai Pál csapata…
10 perc után mehetett zuhanyozni…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak…
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen…
Egy angol humorista követte el az akciót…
A kétgólos vezetés sem volt elég a továbbjutáshoz…
Az angol, a spanyol, a német és az olasz élvonalban is komoly rangadót rendeznek…
A keleti konferencia-döntő hosszabbításban dőlt el…
A nagy csapatok sztárigazolásait sem kímélték…
A Ligakupa után a bajnokságban is, megérdemelten…