Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női BL-sorsolás: megkapta ellenfelét a Ferencváros

Az UEFA a péntek délutáni órákban elkészítette a női Bajnokok Ligája selejtezőjének sorsolását…

A női Bajnokok Ligája selejtezőjének első körében a magyar bajnok Ferencváros az izraeli FC Kiryjat ellen játszhat, továbbjutás esetén pedig az Universitatea Cluj–Spartak Myjava párharc győztesével játszik a második fordulóban.

A selejtező lebonyolítása megegyezik az elmúlt néhány évben megszokottal. A novemberben kezdődő, 16 csapatos csoportkört két selejtezőforduló előzi meg, az első körben négycsapatos minitornákon kell kiharcolni a továbbjutást, míg a kvalifikáció második körében már két-két csapat játszik egymással kétmeccses, klasszikus párharcot a főtáblára kerülésért.

A selejtezőben az érintett csapatok két ágon harcolnak a továbbjutásért, az FTC-Telekom a bajnoki ágon érintett. Itt 41 csapat száll be a küzdelmekbe, méghozzá a szövetségek rangsorában a 8. és az alatti helyre rangsorolt nemzetek bajnokai (ebben a rangsorban Magyarország jelenleg a 28. helyet foglalja el). A csapatok összesen 11, négy- és háromcsapatos, egyhelyszínes minitorna keretében küzdenek meg a 11 továbbjutó helyért. A minitornák elődöntőit 2023. szeptember 6-án, a továbbjutásról döntő finálékat szeptember 9-én rendezik – a háromcsapatos csoportokban a sorsolás alapján a négyből az egyik kiemelt csapat szerencsés módon erőnyerő, és közvetlen résztvevője az adott minitorna fináléjának.

A 11 továbbjutóhoz csatlakozik három magasabban rangsorolt együttes, név szerint a cseh bajnok Slavia Praha, a svéd bajnok Rosengard és az olasz bajnok AS Roma a selejtező második körében, az így kisorsolandó 7 párharc győztese pedig feljut a bajnoki ágról az UEFA Női Bajnokok Ligája főtáblájára.