Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az NB II-be igazolt az egykori magyar válogatott labdarúgó – HIVATALOS

Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban klubot váltó, szebb napokat is látott magyar középpályás ezúttal már csak az NB II-ben talált csapatot magának…

 

A másodosztályú bennmaradását csak osztályozón bebiztosító Nyíregyháza-Spartacus hivatalos oldalán erősítette meg, hogy szerződtette a legutóbb a Mezőkövesdben játszó Nagy Dominikot.

A tízszeres válogatott szélső két évet a Budapest Honvéd alkalmazásában töltötte s a 2022 tavaszán elszenvedett sérüléséig 44 bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, ezeken kilenc gólt szerzett és tíz gólpasszt adott. Tavasszal került a “matyóföldiekhez”, ahol mindössze öt bajnokin jutott szóhoz.

Nagy annak idején a Pécsi MFC és a Kozármisleny futballistája volt, majd a Ferencvárosban is meghatározó szerepet töltött be, ahonnan külföldre szerződhetett és kipróbálta magát a lengyel Legia Varsó és a görög Panathinaikosz csapatában. Az elmúlt időszakban viszont messze volt a csúcsformájától, és 28 évesen már csak a másodosztályban kapott lehetőséget.

Tudom, hogy sokat várnak tőlem a szurkolók, ez nem nyomaszt, sőt jól esik, arra késztet, hogy hétről-hétre teljesítsek, szeretnék a fiataloknak példakép lenni. A csapat játéklehetőséget biztosított, melyet jó eredményekkel szeretnék meghálálni. Fekete Tivadart régóta ismerem, az ő személye döntő volt, hogy ide jöttem, az elmúlt hetekben pedig a szakmai stáb koncepcióját is megismertem, ami szintén szimpatikus volt. A sérülésem már teljesen rendben van, Belgrádban végeztük a rehabilitációt, készen állok a feladatokra.  A tulajdonos, a szurkolók, a város már nagyon vár egy jó eredményre, bízom abban, hogy jó szezonunk lesz. Bár volt ajánlatom az NB-I-ből is, amikor személyesen találkoztam Révész Bálint tulajdonossal, végig éreztem a beszélgetés során, hogy elkötelezett a klub iránt, számára ez sokkal többről szól, minthogy anyagilag támogatja a Szparit. Lokálpatriótaként szívügye, hogy egy stabil csapatunk legyen. A társaság nagyon befogadó volt, csak jókat tudok mondani a többiekről. Kicsit más lesz a szerepköröm, középen kell szerveznem a játékot, ez nem lesz szokatlan, játszottam már itt korábban – mondta Nagy Dominik a szerződése megkötése után.