Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
A legfrissebb sajtóhírek szerint hamarosan aláírja szerződését az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio együttesénél a Frankfurttól távozó középpályás, Kamada Daichi.
(Photo by Koji Watanabe/Getty Images)
Sokáig kérdéses volt, hogy hol folytatja pályafutását Kamada Daichi. A Frankfurttól szabadügynökként távozó középpályásért több olasz klub is bejelentkezett már a nyár folyamán. Sokáig úgy tűnt, hogy az AC Milan gárdája lesz a befutó, majd pedig az AS Roma érdeklődött a napokban 27. születésnapját betöltő játékos iránt, de végül egyik csapat sem tudott megegyezni vele. A legfrissebb jelek szerint viszont mostanra eldőlt, hogy Kamada a Lazio együtteséhez fog igazolni, a fővárosi csapat ugyanis egy sokatmondó videót is közzétett saját oldalán. A japán futballista ma meg is érkezett Rómába, hogy átessen az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon. A beszámolók alapján Kamada 2+1 éves szerződést fog aláírni új csapatával, ahol éves szinten 5 millió eurót fog keresni. Várhatóan a transzfer bejelentésére a következő 48 órában fog sor kerülni.
Kamada Daichi 2017 nyarán került az Eintracht Frankfurt kötelékébe. A klub színeiben összesen 179 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 40 találatig és 33 gólpasszig jutott. Piaci értékét 30 millió euróra teszi a transfermarkt.
👋 Kamada: 𝙁𝙤𝙧𝙯𝙖 𝙇𝙖𝙯𝙞𝙤!
Le prime ore nella Capitale ➡️ https://t.co/JmBA9MmWOQ pic.twitter.com/IDVYhePCoy
— S.S.Lazio (@OfficialSSLazio) August 3, 2023
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…