Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Az NB I-ben szereplő Paks gárdája nemrégiben megerősítette, hogy két alapemberével hosszútávra szóló új szerződést kötött…
A Paksi FC hivatalos honlapján adta hírül, hogy a csapat két alapembere, Windecker József és Szabó Bálint egyaránt 2026-ig meghosszabbította szerződését a csapatnál.
Windecker először a 2013-2014-es szezonban játszott az atomvárosiaknál, majd 2019 februárjában tért vissza a csapathoz, azóta pedig már 120 NB I-es mérkőzésen szolgálta a paksi színeket.
Eközben Szabó 2020 nyarán került a tolnaiakhoz, azóta egy fél évet Kaposváron szerepelt, eddig 44 bajnokin lépett pályára a zöld-fehérek színeiben.
“Örülök a hosszabbításnak, sok paksi év van mögöttem, és a családommal együtt nagyon jól érezzük magunkat itt. Jól eső érzés, hogy egyre többször lehetek csapatkapitány, bízom benne, hogy még lesznek nagy sikereink ebben a három évben. Mindig szeretnénk az előre megfogalmazott céloknál jobb eredményeket elérni” – nyilatkozott új kontraktusa aláírását követően Windecker, aki hetedik paksi szezonját kezdte.
“Nyilván én is boldog vagyok. Már a törökországi kaland előtt beszélgettünk a hosszabbítás lehetőségéről a klubvezetőkkel, ami most aztán meg is született. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a csapatot, és szép szezonokat fussunk a közeljövőben. Hálás vagyok, hogy anno Pakson megkaphattam a lehetőséget, hogy bizonyítsak az első osztályban, ezt a bizalmat szeretném jó játékkal viszonozni a pályán” – jegyezte meg Szabó az új papírok szignózását követően.
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…