Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar kapust igazolt a Fehérvár – HIVATALOS

A korábbi magyar válogatott kerettag kapus a Puskás Akadémiától a Fehérvárhoz tette át a székhelyét…

 

A Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy évre kölcsönvette a magyar válogatott kerettag kapus, Tóth Balázs játékjogát a Puskás Akadémiától. A hálóőr végleges megvásárlására a székesfehérváriaknak opciós joguk lesz.

A 25 éves kapus korábban a felcsútiak első számú hálóőre volt, a 2020-2021-es szezonban még 30 NB I-es találkozón védett, a következő idényben 17, a legutóbbiban pedig 20 első osztályú bajnokin húzott kesztyűt. Az utóbbi időben azonban csak Markek Tamás váltótársa, és nem sikerült kiszorítani őt a gólvonal előteréből.

Az U21-es válogatottban egy mérkőzésen játszott 2018-ban, majd 2021-ben meghívót kapott Marco Rossitól a magyar felnőttválogatott keretébe is.

“Korábban is beszéltünk arról, hogy nagyobb versenyhelyzetet szeretnénk teremteni kapusposzton is, örülök, hogy sikerült ma pontot tennünk egy hosszú folyamat végére, és Balázs minket erősít a jövőben. A képességeit már többször bizonyítatta az élvonalban, most pedig egyértelműen az a célja, hogy nálunk bekerüljön a kezdőcsapatba, a válogatottnál pedig újra számításba vegyék a kerethirdetésnél. Fontos, hogy emberileg is egy erős és pozitív karakterrel bővült az öltöző, biztos vagyok benne, hogy gyorsan sikerül majd beilleszkednie és sikeresen szerepel majd Vidi-mezben is” – nyilatkozta a Fehérvár sportigazgatója, Juhász Roland.