A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Az elmúlt napok híreszteléseinek megfelelően a csallóközi FC DAC 1904 csapatkapitánya a Fehérvárhoz szerződött…
A Fehérvár hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Dunaszerdahelytől távozó Kalmár Zsolt a piros-kékeknél folytatja pályafutását, miután 2+1 éves szerződést írt alá a klubbal.
A 28 éves középpályás a Győri ETO nevelése volt, ahol csaknem tíz évvel ezelőtt játszott utoljára az NB I-ben. Kalmárt 2014 nyarán, már háromszoros felnőtt válogatott játékosként leigazolta az RB Leipzig. A lipcseiek színeiben 22 tétmérkőzésen szerepelt, kölcsönben pedig az FSV Frankfurt és a dán Bröndby csapatában is pályára lépett. 2017-ben került Dunaszerdahelyre, ahol hamar a szlovák bajnokság legjobbjai közé került, a sárga-kékeknél 148 találkozón 47 gólt szerzett és 29 gólpasszt osztott ki. A pályán és a pályán kívül is fontos tagja volt a felvidéki gárdának, az elmúlt szezonokban ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot is.
A magyar válogatottban 2014-es debütálása óta 32 találkozón 3 gólt szerzett, legutóbb 2022 novemberében Görögország ellen volt eredményes.
“Nagyon örülök, hogy itt lehetek a Vidinél! Juhász Rolanddal többször egyeztettünk, pozitív jövőképet vázolt fel számomra, így hat év után a távozás mellett döntöttem. Ez számomra most egy teljesen új kihívás lesz, de már nagyon várom, hogy az új csapattársaimmal készülhessek. Folyamatosan követtem az NB I-et azóta is, hogy eligazoltam, és az a véleményem, hogy a szlováknál egy erősebb bajnokságban folytathatom, mert a magyar élvonal nagyon sokat fejlődött azóta, hogy 2014-ben külföldre költöztem. Természetesen a válogatottat is figyelembe vettem, amikor a váltás mellett döntöttem, szeretnék továbbra is tagja maradni a keretnek, mert ott is komoly célokért küzdhetünk majd a közeljövőben. Jó állapotban érzem magam, igaz, az elmúlt hetekben kevesebb játéklehetőséget kaptam, de biztos vagyok benne, hogy hamar formába kerülök és minél hamarabb a pályán segíthetem a csapatot. Az a tervünk, hogy családunkkal Fehérvárra költözünk, hogy maximálisan a Vidire tudjak koncentrálni, de nyilván ez nem megy egyik napról a másikra, most az a lényeg, hogy minél hamarabb edzésbe állhassak és bemutatkozzak a csapatban” – nyilatkozta a szerződés megkötését követően.
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…