A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Sérült alapembere kiesése után középpályást keresett és talált az előző idényben az NB I második helyén végző Kecskeméti TE csapata…
A Kecskemét hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a csapat nélküli középpályását, Zsótér Donátot, aki legutóbb a kieső Budapest Honvéd alkalmazásában állt.
A 27 éves középpályás a Videotonnál nevelkedett, majd a Honvéddel magyar bajnok, az Újpesttel kupagyőztes lett. Zsótér Kispesten 113 meccsen 11 gólt és 10 gólpasszt jegyzett, míg Újpesten 101 fellépésén 13 találat és 19 gólpassz fűződik a nevéhez. Az élvonalban összesen 229 mérkőzés van a háta mögött.
“Egy szép emlékű hely számomra a Széktói Stadion, ugyanis kisteleki srác vagyok, s mivel nem volt messze tőlünk sose Kecskemét, gyerekkoromban rengeteg meccsre jártunk át édesapámékkal a Szivics-érában szurkolni. Sok, számomra ismerős arc is szerepelt az akkori csapatban, például Lencse Laci, Gyurcsó Ádi, Forró Gyuszi és Tököli Attila. Szerintem még fotóm is van arról, hogy itt vagyok a lelátón. Mindig jól éreztem magam, kitűnő volt a hangulat, nagyon befogadó és családias légkörrel. Manapság is látszik, hogy mennyire szeretik a csapatot Kecskeméten, hiszen futball-láz van a városban. Jó látni ezt, hiszen van a klubnak egy szép múltja, amihez a srácok most hozzátettek egy nagyon nagy részt a második hellyel és a nemzetközi szerepléssel. Bízom benne, hogy továbbra is ilyen sikeresek tudunk majd lenni” – jelentette ki Zsótér.
A KTE honlapja kiemelte, hogy Banó-Szabó Bence sérülése miatt volt szükségük egy kreatív középpályásra.
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…
Több csapat is érdeklődik a játékos iránt, a liverpooliak ezért szorgalmazzák a szerződésének a meghosszabbítását…
A várva-várt igazolás védőposztra!
Kétgólos hátrányból ikszeltek Kolumbiában…
Ruben Amorim egy honfitársát csábítaná Angliába…
Mindeközben az FC Barcelona is figyeli a játékost…
A szaúdi élvonalból élénken érdeklődnek a játékos iránt…
Újabb nemzet kvalifikálta magát a tornára…
Kolumbia kétgólos előnyben sem tudott nyerni; Uruguay nem bírt Bolíviával a magaslaton…
A szezon végeztével szögre akasztja a stoplist a veterán hátvéd
Az említett játékos szerződése magába foglal egy 52 millió eurós kivásárlási záradékot, mely csupán július 1-től egészen július 15-ig lesz érvényes…
Négy játékos is betalált a Messi nélküli argentin válogatottban…
Őrült hajrá Észak-Macedóniában…