Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sztankovics: “Európában a legfontosabb, hogy ne veszítsünk”

A Ferencváros gól nélküli döntetlent ért el a Genk vendégeként, mellyel életben tartotta továbbjutási esélyeit az Európa-konferencialigában…

(Photo by Tullio Puglia – UEFA/UEFA via Getty Images)

A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics elégedett volt csapata teljesítményével és értékesnek tartotta az egy pontot:

“Európában minden pontszerzés nagyon fontos, a legfontosabb, hogy ne veszítsünk. A csütörtöki, genki találkozó egy nagyon kemény mérkőzés volt, sok párharcot láthattunk a pályán. Minden meccset szeretnénk megnyerni, de az ellenfelünk egy gyors csapat, veszélyes futballistái vannak. Tisztelet a szurkolóknak, amiért elkísértek minket, összességében elégedettek lehetünk ezzel az eredménnyel.”

“A szünetben bele kellett nyúlnom a csapatba, Cissét sérülés, Botkát a sárga lapja miatt kellett lecserélni, nem szerettünk volna kockáztatni. A mi csoportunk az erősségét tekintve akár az El-szintet is megüti. Fontos a klub számára és számomra is, hogy a nemzetközi porondon szerepelhetünk” – tette hozzá a szerb szakember.

“Még két hetünk van, sok meccset fogunk játszani addig. Egyrészről elégedett vagyok az idegenbeli 0-0-s eredménnyel, másrészt viszont át kell majd beszélnünk, ki kell elemeznünk a történteket. Örülök, hogy otthon, a saját szurkolóink előtt lehet esélyünk kiharcolni a továbbjutást a csoportból “- jegyezte meg Sztankovics már a folytatást illetően.

A Ferencváros vasárnap este 18 órától az Újpest ellen vív derbit a magyar bajnokságban.