A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) sereghajtó Kisvárda megvált alig két hónapja kinevezett edzőjétől…
A Kisvárda hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Zalaegerszeg elleni vereség után a csapat vezetőedzője, Mátyus János lemondott a posztjáról.
“Nagy reményekkel érkeztem a klubhoz, és sok ilyen, mondhatni testhezálló feladatot oldottam már meg korábban. Biztos voltam benne, hogy ez itt is sikerülni fog. Ideérkezésemkor sokan féltettek attól, hogy milyen lesz a munkakapcsolatom Révész Attila sportigazgatóval, de azt kell mondanom, hogy az egyik legjobb közvetlen főnököm volt. Mind szakmailag, mind emberileg csak köszönhetek neki, ezt most meg is teszem. Mivel a csapatot olyan hatékonyan nem tudtam kimozdítani a gödörből, mint bármelyik előző állomáshelyemen, ezért úgy döntöttem, hogy a klub érdekeit szem előtt tartva, megköszönöm a bizalmat, és távozom” – búcsúzott a leköszönő tréner.
A Kisvárda Milos Kruscsics irányításával kezdte a szezont, akinek augusztusban megköszönték a munkáját, majd a tartalékcsapat edzője, Gerliczki Máté is vezette néhány meccs erejéig a csapatot, mielőtt Mátyust kinevezték szeptember elején.
A távozó 48 éves tréner összesen hat bajnokin ült a Kisvárda kispadján, ezalatt a csapat mérlege egyetlen győzelem és öt vereség volt.
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…
Lionel Scaloni kijelölte a végleges névsort…