Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pesics: “Az utolsó másodpercben lőttem a gólt, ez hihetetlen”

A Ferencváros hátrányból fordítva aratott 2-1-es sikert a Csukaricski ellen az Európa-konferencialiga csoportkörének ötödik fordulójában.


A Fradi támadója, Alekszandar Pesics értelemszerűen örömittasan, ugyanakkor némileg önkritikusan nyilatkozott a találkozót követően, hiszen az ő utolsó pillanatokban szerzett góljával nyerte meg a találkozót a csapata.

Az utolsó másodpercben lőttem a gólt, ez hihetetlen. A találkozó elején nem éreztem jól magam, vártam a lehetőségeket. Köszönöm a csapattársaimnak, mert a szünetben sokat beszéltünk arról, hogy higgyünk egymásban. A végén is kértem a labdát, aztán olyan volt, mint amikor a csatár becsukja a szemét. Szerettem volna megmutatni a legjobbat magamból. Nem úgy játszottam, ahogy tudok, de az utolsó pillanatban sikerült megmutatnom mire vagyok képes. Ha minden mérkőzés így alakul, akkor aláírom” – nyilatkozta Pesics.

A zöld-fehérek az utolsó forduló előtt veretlenül, két győzelemmel és három döntetlennel állnak a csoport második helyén a Fiorentina mögött, mely ellen az utolsó meccset vívják majd hazai környezetben december 14-én.

Az F-csoport jelenlegi állása:

Standings provided by Sofascore