Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
Az olasz sajtó szerint könnyen elképzelhető, hogy a januári átigazolási időszakban klubot vált a magyar válogatott középpályása…
A La Nazione információi szerint az olasz másodosztályú Pisa magyar válogatott játékosa, Nagy Ádám megszerzése iránt több olasz csapat mellett a dél-koreai Ulszan HD csapata is érdeklődik, ahol Nagy honfitársával, Ádám Martinnal futballozhatna együtt.
A 28 éves középpályás két és fél évvel ezelőtt igazolt mostani csapatához, ahol az első két szezonjában még állandó lehetőséget kapott, mostanság azonban többnyire csak csereként veszik őt számításba. Nagy az előző két szezonban egyaránt 34-34 másodosztályú bajnokin szerepelt, a jelenleg téli szünetét töltő kiírásban viszont tíz meccsen csak 376 percet töltött a pályán.
Nagy korábban 2016 és 2019 között is játszott Olaszországban, az első osztályú Bologna színeiben összesen 51 bajnoki mérkőzés jutott neki, de miután a 2018-2019-es idényben jobbára csak a kispadról számíthatott bevetésre, a szezon végeztével tovább állt. Két idényt töltött az angol Championshipben a Bristol City alkalmazásában, első évében 23, a másodikban 31 mérkőzésen lépett pályára, és bár állandó csapattag volt, a klubváltás mellett határozta el magát.
Nagy 2015 óta 77 mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban, az előző két Eb-szereplő csapatnak is stabil tagja volt.
Az Ulszan az előző két alkalommal megnyerte a dél-koreai bajnokságot és az AFC Bajnokok Ligájában is továbbjutott a csoportkörből.
Ederson hosszú távú örököse lehetne…
Sereghajtók az NB I-ben…
Közleményt adott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság…
Ebben a szezonban már aligha léphet pályára…
Julian Nagelsmann több újoncot is avathat…
A szövetségi kapitány két új játékost hívott meg…
A két év múlva lejáró kontraktusát újítaná meg a labdarúgónak a bajor alakulat…
Florentino Pérez azonnal cselekedett!
A Tricolor maradt az uruguayi bajnokság élén…
Jan Oblaknak esélye sem volt a hárításra…
Hárman megsérültek, két fiatal bekerült…
Pascal Jansen gratulált a Paksnak…
Az AZ ismét kikapott, a Feyenoord és az Ajax is győzött…
Váratlan fiaskó az újdonsült éllovastól…
Osváth Attila egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Paks sikeréből!
Postecoglou csapata nagy előnyt szórakozott el
Kétszer is vezetett Vincent Kompany a legénysége, ám végül egy ponttal távoztak a bajorok a Frankfurt otthonából…
A Gyirmót állt a másodosztályú mezőny élére…
Az előző botlás után most simán győztek a katalánok
Lois Openda találatával tudta begyűjteni mind a három pontot a Lipcse…
Erik ten Hag csapata jelenleg a 14. a tabellán
Hiába játszottak az utolsó 25 percben emberelőnyben!