Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
A napokban az ír sajtóban röppent fel, hogy a Blackburn Rovers gólerős középpályása magyar válogatott lehet…
(Photo by Dave Howarth – CameraSport via Getty Images)
Miután az elmúlt hétvégén az ír sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy a magyar válogatott meghívta az Európa-bajnoki keretébe a Blackburn Rovers ír középpályását, Sammie Szmodicsot, több oldalról is megcáfolták ezeket az értesüléseket.
Az MLSZ a Nemzeti Sport érdeklődésére adott tájékoztatásában kiemelte: “A férfi A-válogatott idei első kerethirdetése márciusban lesz. Ebből fakadóan Marco Rossi szövetségi kapitány senkit sem hívott meg a válogatottba 2024-ben. Emellett a válogatási elvek már jól ismertek: egyrészt a játékos kifejezetten kell, hogy a magyar válogatottban akarjon játszani és ehhez minden, a FIFA szabályai által előírt dokumentummal rendelkeznie is kell, illetve klubcsapatában kiemelkedő teljesítményt kell, hogy nyújtson, amely meggyőzi a szövetségi kapitányt, hogy az illető az Eb-résztvevő magyar válogatottnak is segítségére lehet.”
Továbbá az Irish Sun emlékeztett Szmodics decemberi megszólalására, melyben kijelentette, hogy egyértelmű célja az ír válogatott erősítése: “Egyetlen ország van, amelynek válogatottjában játszani akarok, és az Írországé. Sohasem hívtak Magyarországról, de ha keresnének, akkor is az ír válogatottban játszanék. Annyi időmbe telt, és olyan sok energiát öltem az ír útlevél megszerzésébe, hogy bolond lennék, ha ezek után nem akarnék válogatott lenni. Apám édesanyja révén tehetném ezt meg, szóval édesapám nagyon büszke lehetne rám. Láttam a Twitteren, hogy ír drukkerek olyasmiket írtak, mondjam csak meg bátran, ha nem akarok a csapatukban játszani, de erről szó sincs. Nagyon boldog lennék, ha ír válogatott lehetnék, és ha kis szerencsém van, ez a vágyam teljesülni is fog, amennyiben így folytatom.”
A 28 éves támadó középpályás kimagasló idényt fut, hiszen 25 mérkőzésen szerzett 16 góljával vezeti az angol másodosztály góllövőlistáját. Szmodics minden sorozatot figyelembe véve 19 gólt szerzett a 2023-2024-es szezonban, hiszen néhány hete az FA-kupában mesterhármast lőtt.
A gólveszélyes labdarúgó pályafutása legjobb szezonját jegyzi, korábban a Peterborough United színeiben egy osztállyal lejjebb, a League One 2020-2021-es idényében 42 pályára lépés alatt 15 találatig jutott. Szmodics az elmúlt évek során több angol másod- vagy harmadosztályú csapatnál megfordult, a Roversnél a második szezonját tölti.
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…