A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Hazai sajtóbeszámolók szerint a Budapest Honvéd egyik legnagyobb tehetsége hamarosan az NB I-ben köthet ki…
A Sportal információi szerint a másodosztályú Budapest Honvéd fiatal tehetsége, Kocsis Dominik azért nem lépett pályára csapata legutóbbi felkészülési mérkőzésén, mert hamarosan elhagyja a piros-feketéket, ugyanis az első osztályú Debreceni VSC színeiben készül folytatni pályafutását.
A 21 éves mindkét oldalt bevethető szélső a Magyar Futball Akadémia nevelése, korábban csak kölcsönben hagyta el a Honvédot, amikor a 2021-2022-es idényt az akkor NB II-es Diósgyőrnél töltötte. Kocsis az előző NB I-es szezonban 31 pályára lépés alatt két gólt szerzett, míg az aktuálisan futó kiírásban eddig 17 pályára lépés alatt egy találat és két előkészítés fűződött a nevéhez a másodosztályban.
A lap bár konkrét összeget nem említett az átigazolása kapcsán, úgy számolnak, hogy Kocsis átigazolása segíthet a Honvéd anyagi problémáinak enyhítésében.
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”