Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Gallagher és Fernandez ráadásban lőtt góljaival gyűjtötte be a három pontot a Chelsea! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 24. fordulóját a Crystal Palace és a Chelsea városi rangadója zárta.

(Photo by Julian Finney/Getty Images)

Komoly Chelsea mezőnyfölénnyel telt a mérkőzés első félidejének első fele, ám az a fölény csak meddő labdajáratásra volt elegendő, amit jól mutat az a tény, hogy az első 20 percben hiába volt 80%-ban a vendégeknél a labda, egy kapuralövést sem tudtak produkálni. A Palace ezzel szemben a biztos védekezésre és a gyors ellentámadásokra igyekezett építeni. A mérkőzés első nagyobb lehetősége a 23. percben alakult ki, amikor Mateta próbálta meg a tizenhatoson belülről kilőni a hosszú alsót, de a lövése nem sikerült túl jól, így Petrovic könnyedén hárítani tudott. A következő nagy lehetőségből aztán megszerezte a vezetést a hazai gárda! A 30. percben egy labdaszerzést követően Lerma elé került a labda, aki 25 méterről védhetetlenül a bal felsőbe zúdította a labdát, 1-0! A kapott gólt követően ugyanazzal a sémával próbálkozott a Chelsea, de ez továbbra sem vezetett eredményre. Mindezt jól mutatja, hogy a vendégek részéről az első lövésre a 45. percig kellett várni, amikor Gallagher tudott lőni a tizenhatoson belülről, de a próbálkozása a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A második játékrész elején aztán rögtön összejött az egyenlítés a Chelsea számára. A 47. percben Gusto beadására érkezett senkitől sem zavartatva Gallagher a tizenegyespont magasságában, és védhetetlenül a hálóba bombázott, 1-1! A folytatásban jóval több lehetőség alakult ki mindkét kapu előtt, mint az első félidőben, de ezeket a lehetőségeket rendre elpuskázták a csapatok. A Palace előtt a 76. percben adódott egy nagy lehetőség arra, hogy ismét megszerezzék a vezetést, Franca 18 méterről leadott bombáját azonban nagy bravúrral védte Petrovic. A ráadás kezdetekor aztán siker koronázta a Chelsea erőfeszítéseit, ekkor ugyanis megszerezték a vezetést! Ekkor Palmer tudott meglógni a szélen, majd jól tálalt a második hullámban érkező Gallagher elé, aki szépen kilőtte a jobb alsót, 1-2! Végül a végeredményt Enzo Fernandez állította be, aki egy kontra végén a Palmertől kapott passzt követően higgadtan értékesítette a ziccert, így a Chelsea két vereséget követően visszatért a győzelmi ösvényre.

Crystal Palace – Chelsea 1-3 (1-0)
Helyszín:
Selhurst Park Vezette: M. Oliver
Gólszerzők:
Lerma (30.) ill. Gallagher (47., 90+1.), Fernandez (90+4.)
Sárga lapok: Lerma (70.), Munoz (79.) ill. Disasi (90+3.), Jackson (90+6.)
Kiállítás:
ill.-

Crystal Palace: Henderson – Mitchell, Richards, Andersen, Munoz – Lerma, Hughes (Ahamada 79.), Wharton – Matheus Franca (Edouard 84.), Mateta, Ayew Vezetőedző: Roy Hodgson

Chelsea: Petrovic – Gusto (Gilchrist 84.), Disasi, Silva (Colwill 61.), Chilwell – Caicedo, Fernandez, Gallagher – Madueke (Nkunku 46.), Palmer, Jackson (Sterling 79.) Vezetőedző: Mauricio Pochettino

A mérkőzés összefoglalója:

A 24. forduló eredményei:

Szombat:
Manchester City – Everton 2-0
Fulham – Bournemouth 3-1
Liverpool – Burnley 3-1
Luton Town – Sheffield United 1-3
Tottenham – Brighton 2-1
Wolverhampton – Brentford 0-2
Nottingham Forest – Newcastle United 2-3

Vasárnap:
West Ham United – Arsenal 0-6
Aston Villa – Manchester United 1-2

Hétfő:
Crystal Palace – Chelsea 1-3

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore