Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sztankovics: “Nem szeretek veszíteni, de van egy visszavágó”

A Ferencváros 1-0-s vereséget szenvedett az Olympiakosz ellen az Európa-konferencialiga legjobb 16 közé jutásért zajló párharcának első mérkőzésén…

(Photo by Valerio Pennicino – UEFA/UEFA via Getty Images)

A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics úgy gondolta, hogy csapata az utolsó 25 percben vesztett a koncentrációjából, ezért is kapott ki az Olympiakosz Pireusz ellen a párharc első mérkőzésén:

“Úgy gondolom, hogy az első félidőben maximálisan tudtuk tartani magunkat az eltervezett taktikához. Nem vagyok minden döntéssel elégedett, ami a pályán történt, de ez nem változtat azon, hogy az Olympiakosz 1-0-ra megnyerte a mérkőzést. Nem szeretek veszíteni, de van egy visszavágó, ahol minden egyes emberre szükségünk lesz a pályán és azon kívül is. A stábunk nagyon alapos munkát végzett, mindenre felkészültünk, dicséret illeti őket. Az ellenfél cseréi frissességet hoztak a pályára, mi pedig az utolsó 25 percben veszítettünk a koncentrációból. Ettől függetlenül büszke vagyok a játékosaimra, nem sokon múlt, hogy mi hagyjuk el győztesen a pályát, a futballban sokszor centiméterek döntenek. Hiszem, hogy továbbjuthatunk, és ezt komolyan is gondolom. Készen állunk arra, hogy holnaptól keményen dolgozzunk ezért, még keményebben, mint eddig.”

A Ferencváros hétvégi bajnokiját elhalaszották, így a zöld-fehérek legközelebb jövő csütörtökön, az Ekl-párharc visszavágóján lépnek pályára a Groupama Arénában.