Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi játékosa és utánpótlásedzője is jelölt a Bayern kispadjára – sajtóhír

Thomas Tuchel idény végi távozása után a nemzetközi sajtóban folyamatosak a találgatások arról, hogy ki veheti át a Bayern München vezetését a nyártól…

(Photo by Joaquín Camiletti/Getty Images)

A korábban bedobott számtalan jelölt mellett a német Sport1 szerint esélyes lehet a Bayern München vezetőedzői posztjára a klub korábbi játékosa és utánpótlásban dolgozó edzője, Martín Demichelis, aki jelenleg az argentin River Plate együttesét gardírozza.

A 43 éves szakember 2003 és 2010 között aktív játékos-pályafutása fontos szakaszában erősítette a bajor gárdát. Az egykori kiváló hátvéd több mint 250 mérkőzésen húzta magára a Bayern szerelését, miközben négy-négy bajnoki címet és DFB-kupát nyert az együttessel. Demichelis a visszavonulása után visszatért a müncheniekhez, 2019 és 2021 között az U19-es csapat edzője volt, majd 2021 és 2022 között másfél éven át a tartalékcsapatot irányította.

Ezt követően 2023-tól vette át a River kispadját Marcelo Gallardo távozása után, csapatával pedig megnyerte a Liga Profesionalt és a Trofeo de Campeonest, és rendszerint számos dicséret illeti a patinás argentin csapat élén végzett munkáját.

A német lapok szerint Xabi Alonso (Bayer Leverkusen) és Sebastian Hoeness (VfB Stuttgart) lehet még reális opció a Bayern kispadjának átvételére.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!