Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Hazai sajtóbeszámolók szerint tavasszal célegyenesbe fordulhatnak a tárgyalások a Fehérvár és a PL-ben szereplő londoni klub közötti együttműködésről…
A Nemzeti Sport értesülései szerint továbbra is zajlanak az egyeztetések a Fehérvár és az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford közti együttműködésről.
Az angol és a magyar sajtó néhány hónappal ezelőtt arról számolt be, hogy a londoniak több európai klubbal is együttműködési megállapodást terveznek annak érdekében, hogy fiataljaik a csatornán túli csapatokban tapasztalatot szerezve fejlődhessenek. Így került szóba a Fehérvárral való együttműködési megállapodás lehetősége.
A Brentford és a Fehérvár között Balogh Tamás, a magyar csapat korábbi, vezető játékosmegfigyelője a kapocs, aki jelenleg a londoniaknál dolgozik megfigyelőként. A londoni kapcsolat első kézzel fogható eredménye Fehérváron a már bejelentett angol középpályás, a 26 éves George Dobson szerződtetése, a nyáron érkezik Magyarországra, miután jelenlegi klubjánál, a harmadosztályú, szintén londoni Charltonnál lejár a szerződése.
A lap értesülései szerint a szakmai együttműködés mellett már egy üzleti kooperáció lehetősége is szóba került, melynek keretében a Brentford tulajdonosa, Matthew Benham Fehérváron is befektethet, esetleg tulajdonrészt is vásárolhat a magyar klubnál. Egyelőre azonban még folynak a tárgyalások, és azok eredményétől függ, milyen együttműködés alakulhat a két fél között. Várhatóan márciusban is találkoznak a felek a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetben.
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!