Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az NB I-es klub igazgatója már lemondott a bennmaradásról

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) kieső helyen álló Kisvárda igazgatója meghökkentő nyilatkozatot adott…

Az NB I-ben kieső helyen tanyázó Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila az NB1.hu részére adott hosszabb interjúban kijelentette, már nem bízik abban, hogy csapata bennmarad az első osztályban:

“Matematikailag ugyan még van esély, de látom, hogy az eddigi teljesítmény alapján sajnos nincsen reális esély a bennmaradásra. Ez a játékoskeret erősségét tekintve számomra csalódás. Az edzővel beszélem meg, elmondtam neki is, hogy mivel vagyok elégedett, mivel nem. De ez a tavaszi szezon nekem nagy csalódás.”

“A magyar futball egészét figyelembe véve, mindenkinek jobb, hogy nagyobb bázissal rendelkező klubok alkotják majd az élvonalat. Annyira kinyílt az olló, hogy ez a jelenlegi piacon lévő, nagyon nagy igényű labdarúgók idehozatala megvalósíthatatlan. Azt látjuk, hogy még az NB II-ben is jobb fizetéseket kapnak, lényegesen többet kapnak a játékosok, mint nálunk. Mi ezzel nem akarunk versenyezni. Az NB I-ben már egyértelműen olyan viszonyok uralkodnak, amelyeket egy ilyen kis klub nem tud tartani. Nem is szabad belemenni egy ilyen árversenybe. Egyértelműen a nagyon jó akadémiákra kell támaszkodni, vissza kell térni a gyökerekhez, ahonnan anno elindultunk az NB II-ben, amikor volt 8-10 saját nevelésű játékosunk. Most ugyanezt a célt határoztuk meg. Amíg ez nem történik meg, addig nem lehet stabil csapatról beszélni a jövőt illetően” – jelentette ki a sportvezető.

Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt a Kisvárda a 11. helyen ugyanannyi ponttal áll, mint a sereghajtó Mezőkövesd és kilenc egységgel van lemaradva az utolsó bennmaradó helyet elfoglaló Zalaegerszeg mögött.

A sportvezető elmondta, hogy ha kiesnek, a keret alapmagját a másodosztályban is együtt szeretnének tartani, és több saját nevelésű fiatalt szeretnének felhozni az akadémiáról. Ugyanakkor határozott véleménye van arról, hogy az NB I és az NB II között mekkora a különbség: “A két osztály között óriási a szakadék anyagi és szakmai téren egyaránt. Az utóbbi időben már nézzük a másodosztályú játékosokat és mérkőzéseket.”

“Nem hiszem, mert a pénzügyi lehetőségeink, a nehézségeink a magyar és a fiatal játékosok tekintetében ugyanazok maradtak, mint voltak. Ennek így kellett lenni, én már beletörődtem ebbe. De sportemberi kötelességünk a legjobb teljesítményt nyújtani a szezon hátralévő részében” – szögezte le Révész.