Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: félgőzzel is hozta a kötelezőt hazai pályán az Inter! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 30. fordulóját a listavezető Inter és a bennmaradásért küzdő Empoli összecsapása zárta.

(Photo by Marco Luzzani/Getty Images)

Nem kellett sokat várni arra, hogy az Inter megszerezze a vezetést, ugyanis ez már a 5. perc végén összejött a hazai gárdának. Ekkor Bastoni találta meg a tizenhatos vonalánál Dimarcót egy kiváló passzal, a balhátvéd pedig kapásból kapura lőtte a játékszert, ami a hosszú alsóban utat is talált a hálóba, 1-0! A következő nagy lehetőség a 19. minutumban alakult ki, ezúttal pedig Bastoni iratkozhatott volna fel a gólszerzők közé, a tizenhatoson belülről leadott lövését azonban Caprile a jobb kapufára tudta ütni. A 27. percben aztán az Empoli is kialakított egy gólszerzési lehetőséget, miután Marin vállalkozott egy távoli lövésre, amit Auderonak nagy bravúrral kellett a léc alól kitolnia. A játékrész utolsó harmadában nem alakult ki újabb nagy lehetőség, így az Inter egygólos előnnyel vonulhatott a szünetre.

A második játékrész első komoly lehetősége az Inter előtt adódott. Az 52. percben Dimarco beadása után Barella lőhetett senkitől sem zavartatva 16 méterről, de a próbálkozása nem találta el a kaput. A 65. percben Pavard került ígéretes helyzetbe a tizenhatoson belül, a lövésébe azonban az utolsó pillanatban az egyik védő bele tudott vetődni. A 71. minutmban Lautaro tört be a tizenhatoson belülre három védő szorításában, de az argentin támadó így is lőni tudott, Caprile azonban leért a hosszú alsóba tartó labdára. Ugyan sok esély nem mutatkozott az Empoli egyenlíétésre, de a mérkőzést a 81. percben végleg lezárta az Inter. Ekkor két cserejátékos hozta össze a gólt, miután Dumfries beadását a teljesen üresen maradó Sánchez passzolta be pár méterről a kapuba, 2-0! Ezt követően már nem alakult ki újabb nagy lehetőség, így az Inter félgőzzel is hozta a kötelezőt, és visszaállította 14 pontos előnyét a második helyezett Milannal szemben.

Inter – Empoli 2-0 (1-0)
Helyszín:
Stadio Giuseppe Meazza Vezette: F. Dionisi
Gólszerzők:
Dimarco (5.), Sánchez (81.) ill.-
Sárga lapok: -ill. Cambiaghi (65.), Cacace (89.)
Kiállítás:ill.-

Inter: Audero – A. Bastoni (Dumfries 77.), Acerbi, Pavard – Dimarco (Carlos Augusto 69.), Mkhitaryan (Frattesi 84.), Calhanoglu (Asllani 69.), Barella, Darmian – Martinez (Sánchez 77.), Thuram Vezetőedző: Simone Inzaghi

Empoli: Caprile – Bereszynski, Walukiewicz, Luperto, Pezzella (Cacace 73.) – Zurkowski, Marin, S. Bastoni (Fazzini 73.) – Gyasi (Cancellieri 82.), Cambiaghi – Niang (Destro 82.) Vezetőedző: Davide Nicola

A mérkőzés összefoglalója:

A 30. forduló eredményei:

Szombat:
Napoli – Atalanta 0-3
Genoa – Frosinone 1-1
Torino – Monza 1-0
Lazio – Juventus 1-0
Fiorentina – AC Milan 1-2

Hétfő:
Bologna – Salernitana 3-0
Cagliari – Hellas Verona 1-1
Sassuolo – Udinese 1-1
Lecce – AS Roma 0-0
Inter – Empoli 2-0

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore