Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: második félidei remeklésével kiütötte a sereghajtót a Fehérvár! – videóval

A labdarúgó NB I 27. fordulójának szombati játéknapját a 3. helyezett Fehérvár és a sereghajtó Mezőkövesd összecsapása nyitotta.

Az első percektől kezdve a Fehérvár irányította a játékot, az első nagyobb lehetőség mégis a vendégek előtt adódott a 11. percben. Ekkor Molnár ívelte középre a labdát, amit Drazic 11-ről kapura is tudott fejelni, de a próbálkozása elkerülte a jobb alsót. A 17. minutumban Schön tudott veszélyeztetni Csongvai beadását követően, de a szélső 12 méterről a kapu fölé lőtte a játékszert. A 19. percben ismét Drazic okozott gondot a hazai védőknek, és az ötös sarkáról lövésre is vállalkozott, amit végül Tóth bravúrral hárított. A 31. percben aztán megszerezte a vezetést a Fehérvár! Sigér ívelte középre a labdát, amit Csongvai visszafejelt Stefanellinek, ő pedig 5 méterről bevette a kaput, 1-0! Ezt követően már nem láthatott újabb helyzetet a közönség, így egygólos hazai előnnyel ért véget az első félidő.

A második játékrész első negyedórája nem hozott nagy helyzeteket, a 61. percben viszont megduplázta előnyét a hazai gárda! Ekkor a tizenhatos előterében, nagyjából 20 méterről Christensen lövésre vállalkozott, és szépen eltekerte a labdát a jobb alsóba, Kovácsik hiába vetődött, 2-0! A 66. percben közel járt a harmadik gól megszerzéséhez a Fehérvár, Schön lapos lövését azonban Kovácsik bravúrral a bal kapufára tudta ütni. A 70. percben aztán már a volt fehérvári kapus is tehetetlen volt, miután büntetőt ítélt a játékvezető Lukic kezezése miatt. A labda mögé Christensen állt, ő pedig magabiztos ítéletvégrehajtónak bizonyult, 3-0! A véghajrára fordulva aztán még tovább nőtt a különbség a két csapat között! Katona beadását középre ütötte Kovácsik, ott pedig Karamokonak csak az üresen maradt kapuba kellett passzolnia, 4-0! Ezzel viszont még nem volt vége, a 83. percben ugyanis még tovább nőtt a különbség, miután Katona legurítását Berki lőtte szépen a bal alsóba 17 méterről, 5-0! A 87. percben majdnem még tovább nőtt a különbség a felek között, de Serafimov fejesénél a felsőléc megmentette a vendégeket. Ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a dobogós hely megszerzése érdekében a Fehérvár, míg a Mezőkövesd lassan már matematikailag is elveszti minden esélyét az élvonalban maradásra.

Fehérvár – Mezőkövesd 5-0 (1-0)
Helyszín:
Sóstói Stadion Vezette: Antal Péter
Gólszerzők:
Stefanelli (31.), Christensen (61., 70. – büntető), Karamoko (75.), Berki (83.) ill.-
Sárga lapok: ill. Kállai (67.)
Kiállítás: ill.-

Fehérvár: Tóth – Spandler, Serafimov, Fiola – Schön (Berki 77.), Sigér, Csongvai, Christensen (Kovács 77.), Bese (Pető 71.) – Stefanelli (Katona 62.), Gradisar (Karamoko 62.) Vezetőedző: Bartosz Grzelak

Mezőkövesd: Kovácsik – Kállai (Kócs 84.), Lukic, Pillár, Szivacski – Szilágyi (Ugrai 77.), Cseke (Szolgai 59.), Brtan (Karnitskiy 77.) – Vajda, Drazic (Szalai 76.), Molnár Vezetőedző: Milan Milanovic

A mérkőzés összefoglalója:

A 27. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Újpest – Zalaegerszeg 1-5

Szombat:
Fehérvár – Mezőkövesd 5-0
16:30 Diósgyőri VTK – Kisvárda (Tv: Duna World)
19:30 Debreceni VSC – MTK (Tv: M4 Sport)

Vasárnap:
14:45 Ferencváros – Paks (Tv: M4 Sport)
17:30 Kecskemét – Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore