Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új csapatában állandó lehetőséget kap a magyar válogatott középpályása

Januári klubváltása után ismét egyre több időt tölt a pályán klubcsapatában a magyar válogatott alapembere…

(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)

A téli átigazolási időszakban az olasz másodosztályban (Serie B) a Pisától korábbi edzője, Luca D’Angelo csapatához, a Speziához kölcsönbe került Nagy Ádám a cittadellaspezia.com-nak összegezte eddigi tapasztalatait:

“A Speziánál fontosnak érzem magam. Ilyen a focisták élete, mentálisan erősnek kell lennünk. A Pisánál tudtam, hogy fontos játékos vagyok, de amikor a helyzetem megváltozott a csapatban, és az edzők meghozta a döntéseit, így kevesebb lehetőséget kaptam, elgondolkodtam azon, hogy elég jó vagyok-e. Próbáltam erős maradni, mindig keményen edzettem, és amikor jött a Speziánál a lehetőség, mindent beleadtam. A csapatváltás mentálisan sokat segített, rögtön jól kijöttem a játékosokkal és a stábbal is. Nagyon jól ismertem az edzőnket, D’Angelót, nagyon örültem a váltásnak. Nagyon kedvelem a korábbi csapattársaimat a Pisában, a Speziánál pedig kölcsönben vagyok, de most ennek a csapatnak a tagja vagyok, így a legjobbamat akarom nyújtani, hogy elérjük a célt, azaz anélkül maradjunk bent, hogy osztályozót kellene játszanunk.”

A 28 éves középpályás a klubváltása óta új csapata mind a tíz bajnoki mérkőzésén pályára lépett, ebből kilencszer kezdő volt, és két kivételtől eltekintve minden meccset végig játszott.

“A legfontosabb, hogy megmentsük a Speziát. Kölcsönben vagyok itt, előbb érjük el ezt a célt, aztán beszélhetünk a többiről. Nagyon jól érzem magam az itteni srácokkal, látszik, hogy a klub nagyon jól szervezett. Vannak Serie A-szintű létesítmények, érződik, hogy ez egy olyan klub, amely háromszor is feljutott a Serie A-ba, és ez nem véletlen. A sporttelepen minden adott ahhoz, hogy jól teljesítsünk, nagyon örülök, hogy azt a döntést hoztam, hogy ideigazolok. Egy labdarúgó számára nagyon fontos, hogy fontosnak érezze magát, és én itt így érzem magam” – idézte a játékost a csakfoci.hu.

Nagy 2015 óta 79 mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban, az előző két Eb-szereplő csapatnak is stabil tagja volt.