Újabb összetűzésbe került a madridi klub és a La Liga
Ezzel a sikerrel átmenetileg feljöttek a 4. helyre Vincenzo Italianoék!
Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Az olasz bajnokság (Serie A) 32. fordulójának vasárnapi játéknapját az Inter és a Cagliari összecsapása zárta.
(Photo by Mattia Ozbot – Inter/Inter via Getty Images)
Lautaro Martinez és Benjamin Pavard is eltiltott volt, így két kulcsjátékosára sem számíthatott Simone Inzaghi a Cagliari elleni mérkőzésen. Ennek ellenére a hazaiak már az első perctől kezdve nagy fölényben futballoztak, és az 5. minutumban Barella révén majdnem meg is szerezték a vezetést, de a középpályás próbálkozását Scuffet bravúrral védeni tudta. A 11. percben aztán a vendégek is egy komoly helyzetet alakítottak ki, Luvumbo 15 méterről leadott tekerése azonban kevéssel a hosszú kapufa mellett szállt el. Nem kellett sokat várni, és az Inter megszerezte a vezetést! A 12. percben Darmian ugratta ki jó ütemben Sánchezt, aki az alapvonaltól kiválóan centerezett, Thuram pedig közelről a hálóba passzolta a labdát, 1-0! A vezetés megszerzését követően alaposan visszavett az iramból az Inter, amely ugyan továbbra is irányította a játékot, de csak lesgólig, illetve pár veszélytelen helyzetig jutottak a szünetig. Ugyanakkor félgőzzel is könnyedén kontroll alatt tudták tartani a Cagliarit, amely Luvumbon pár megindulásánál kívül semmiféle veszélyt nem tudott felmutatni.
A második félidő első veszélyes lehetőségére nem kellett sokat várni, a 48. percben egy kifejelt szöglet után Dimarco bombázta kapura a labdát, Scuffet azonban nagy bravúrral a léc fölé tolta a játékszert. A 62. minutumban ismét Scuffet védésére volt szükség, aki Calhanoglu kellemetlenül pattogós szabadrúgását ütötte szögletre. Ebben a játékrészben is érződött végig, hogy az Inter hatalmas minőségi fölényben van, de nem törték össze magukat igazán annak érdekében, hogy meglőjék a második góljukat, ezt pedig megbüntette a Cagliari. A 65. percben ugyanis egy előreívelt labdát Luvumbo készített le Shomurodov számára, akinek a lövése Bastoni lába között utat talált a hálóba, 1-1! A 67. percben majdnem ismét megszerezte a vezetést az Inter, Sánchez fejese azonban centikkel elkerülte a bal alsó sarkot. A 74. percben viszont már ismét az Internél volt az előny, miután Mina kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül. A labda mögé Calhanoglu állt, aki magabiztosan értékesítette a büntetőt, Scuffet hiába érezte az irányt, 2-1! A Cagliarinak viszont erre is volt válasza! A 83. percben ugyanis egy beívelt labda Lapaduláról Viola elé pattant, ő pedig a bal sarokba bombázta a labdát, 2-2! Két perccel később megint Viola vette célba Sommer kapuját, de a támadó kísérlete ezúttal kevéssel a kapu mellett hagyta el a játékteret. A 95. perc elején meg is nyerhette volna a mérkőzést a Cagliari, egy ellentámadás végén ugyanis Viola fejelhetett senkitől sem zavartatva, de a rutinos támadó belefejelte Sommerbe a labdát, így végül mindkét fél 1-1 ponttal gazdagodott.
Inter – Cagliari 2-2 (1-0)
Helyszín: Stadio Giuseppe Meazza Vezette: F. Fourneau
Gólszerzők: Thuram (12.), Calhanoglu (74. – büntető) ill. Shomurodov (65.), Viola (83.)
Sárga lapok: -ill. Prati (40.), Mina (73.)
Kiállítás: –ill.-
Inter: Sommer – Bastoni (Buchanan 86.), Acerbi, Bisseck – Dimarco (Augusto 76.), Mkhitaryan (Frattesi 64.), Calhanoglu, Barella, Darmian (Dumfries 76.) – Thuram, Sánchez (Arnautovic 76.) Vezetőedző: Simone Inzaghi
Cagliari: Scuffet – Hatzidiakos (Wieteska 88.), Mina, Obert – Di Pardo (Zappa 78.), Jankto (Prati 29.), Makoumbou, Sulemana, Augello – Shomurodov (Lapadula 78.), Luvumbo (Viola 78.) Vezetőedző: Claudio Ranieri
A mérkőzés összefoglalója:
A 32. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Lazio – Salernitana 4-1
Szombat:
Lecce – Empoli 1-0
Torino – Juventus 0-0
Bologna – Monza 0-0
Vasárnap:
Napoli – Frosinone 2-2
Sassuolo – AC Milan 3-3
Udinese – AS Roma – ELMARAD
Inter – Cagliari 2-2
Hétfő:
18:30 Fiorentina – Genoa (Tv: Sport 1)
20:45 Atalanta – Hellas Verona (Tv: Sport 1)
A bajnokság aktuális állása:
Újabb összetűzésbe került a madridi klub és a La Liga
Ezzel a sikerrel átmenetileg feljöttek a 4. helyre Vincenzo Italianoék!
Robbie Keane csapata nyomást helyezett a Puskás Akadémiára…
Nagyon inog a kispad Ange Postecoglou alatt…
Megszilárdította második helyét a tabellán az Arsenal…
Jelentős szintlépés előtt a karrierje…
Remek iramú, gólgazdag mérkőzést játszottak a csapatok…
Elképesztő tempóban a ‘londoni kékek’…
A nápolyi alakulat komoly lehetőséget szalasztott el, ugyanis két közvetlen riválisa egymás ellen játszik a nap végén…
Mindkét csapat játékán érződött, hogy tökéletes számukra a döntetlen…
Nagyszerűen védett a magyar válogatott keretébe visszatérő kapus…
Az angol klub abban az esetben szeretné leigazolni, ha Alexander Isak úgy dönt, távozik…
Kihagyta csapata hétvégi bajnokiját…
Háromgólos hátrányból mentettek pontot…
Újabb bajnoki sikerre készül a címvédő…
Sorozatban 4. bajnokiján maradt nyeretlen Andoni Iraola csapata!
Hátrányból fordítottak a madridiak idegenben
A Borussia játékosai rengeteg nagy lehetőséget elpuskáztak…
Ezzel 5 pontra megközelítették a 4. helyezett Juventust!
Otthon tartotta a három pontot a szerdahelyi együttes…
A hírek szerint a Fiorentina elleni vereség akár Motta állásába kerülhet