Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MOL Magyar Kupa: a Paks jutott elsőként a döntőbe

A MOL Magyar Kupa első elődöntőjében kedd este a Paks fogadta a Kisvárdát…

 

Elsőként a Paks jutott be a MOL Magyar Kupa döntőjébe, miután hazia környezetben 2-1-re legyőzte az NB I-ben kiesőjelölt Kisvárdát egy küzdelmes mérkőzésen.

A hazaiak kezdték aktívabban a mérkőzést, a legnagyobb lehetőségük alkalmával azonban Silye helyzete maradt kihasználatlanul. A Kisvárda inkább az ellentámadásokban bízhatott, az első negyedóra végén Spasic találta magát helyzetben, közeli lövése azonban elkerülte a kaput. Hiába támadott többet a hazai csapat, az első húsz perc végén Körmendi bal oldali szöglete után Bernardo Matic fejelte be a várdaiak vezető gólját az ötösről. Nem sokáig örülhettek a vendégek, ugyanis a 27. percben a Paks máris válaszolni tudott, Hahn lekészítését követően Papp Kristóf lőtte ki a hosszú sarkot a tizenhatoson belülről. A házigazda ezt követően is kezdeményezőbben futballozott, de az első játékrész hajrájában a Kisvárda is egyre több akciót vezetett, azonban az első 45 percben újabb találat már egyik oldalon sem született, a szünetben 1-1 volt az állás.

A második játékrész is a hazaiak akcióival indult, azonban a Kisvárda is veszélyeztetett. Ennek ellenére az 53. percben Tóth B. a felezővonalnál szerzett labdát, majd kiugratta Hahn Jánost, aki góllal fejezte be a ziccert, immár előnyhöz juttatva a Paksot. A gólt követően három percen belül három sárga lapot osztott ki a játékvezető, miután mindkét oldalon néhány durva belépőt hajtottak végre. 60 perc elteltével Melnyk távoli lövését fogta Szappanos. Ezt a helyzetet leszámítva továbbra is a Paks játszott fölényben, és a hazaiak több kisebb lehetőséget is kidolgoztak, különösen a második gólt szerző Hahn volt aktív. Az utolsó húsz percen belülre fordulva a Kisvárda egyre inkább átvette az irányítást, próbált nyomást gyakorolni az ellenfelére az egyenlítés érdekében, de hiába jutottak el a tizenhatosig, képtelenek voltak helyzetet kialakítani. Az utolsó percekben jobbára a Paks birtokolta a labdát az ellenfél térfelén, de egy ellentámadás alkalmával Camaj lefordulhatott, azonban a felső lécet találta el, így a tolnaiak megőrizték egygólos vezetésüket a lefújásig és bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe.

Paks – Kisvárda 2-1 (1-1)
Helyszín: Fehérvári úti Stadion, Paks; Vezette: Erdős József
Gólszerzők: Papp K. (27.), Hahn (53.), ill. Matic (21.)
Sárga lapok: Tóth B. (58.), Vécsei (70.) ill. Melnyk (8.), Jovicic (55.), Mesanovic (57.), Ötvös (64.), Lippai (87.)
Kiállítva:ill.

Paks: Szappanos – Vas G., Kinyik, Lenzsér, Silye (Mezei Sz. 71.) – Osváth, Papp K., Windecker (Kovács K. 71.), Vécsei (Balogh B. 80.) – Hahn (Böde  86.), Tóth B (Haraszti 80.). Vezetőedző: Bognár György.

Kisvárda: Petkovic – Cipetic, Lippai, Jovicic , Körmendi (Balogh N. 83.) – Matic, Melnyk (Nikolov 72.) – Navrátil (Filipovic 72.), Makowski (Ötvös 62.), Spasic (Camaj 62.) – Mesanovic. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

A Paks finálébeli ellenfele a Nyíregyháza-Spartacus és a Ferencváros szerda esti elődöntőjének győztese lesz.