Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Az NB I-től sereghajtóként búcsúzó Mezőkövesd-Zsóry új vezetőedzővel vág neki a másodosztálynak…
A Mezőkövesd-Zsóry hivatalos oldalán jelentette be a szerdai napon, hogy a következő idényben az eddigi másodedző, Tóth Mihály lesz a csapat új vezetőedzője.
Az új szakvezetőt sajtótájékoztatón mutatta be Tállai András, a klub elnöke, hangsúlyozva: az új edzővel a cél, hogy a csapat a másodosztály egyik stabil, meghatározó tagja legyen Tóth Mihály vezetőedző irányításával.
“Kicsit sokat vártunk arra, hogy ezt a hírt bejelentsük, szóban már korábban megtörtént a megállapodás elnök úrral és a klubbal, de írásban ez ma teljesült, aminek nagyon örülök és köszönöm szépen a bizalmat, igyekszem majd meghálálni. Ez az első olyan komoly feladat, amit vezetőedzőként fogok végezni. Összességében lassan már öt éve dolgozok a klubnál, ismerem a helyi szokásokat és viszonyokat és a játékosokat, akik itt maradnak. Nagyon nagy átalakuláson megy át a csapat, ez nagyon komoly kihívás, aminek szeretnék megfelelni, és úgy érzem, hogy meg is fogok tudni felelni” – fogalmazott Tóth Mihály.
Az új edző azt is elárulta, hogy három új játékossal már aláírt szerződése van a csapatnak, ám egyelőre még nem jelenthetik be őket hivatalosan, ugyanakkor további három játékossal is küszöbön áll a szerződés aláírása.
A sajtótájékoztatón az is kiderült, nem lesz nagy változás a szakmai stáb összetételében, Elek Norbert asszisztensedzőként, Bukta Norbert kapusedzőként, Marton Szabolcs videóelemzőként segíti Tóth munkáját, csupán az erőnléti edzőt kell még megtalálnia.
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…