Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A magyar női válogatott ezekben a napokban Máltán edzőtáborozik és játszik két mérkőzést a helyi válogatottal…
(Photo by Craig Foy/SNS Group via Getty Images)
A magyar női válogatott a máltai edzőtáborával megkezdte felkészülését a jövő évi Nemzetek Ligája-sorozatra. A tréningek mellett a mieink november 29-én és december 3-án is összecsapnak Máltával.
Szarvas Alexandra szövetségi kapitány együttese kedden utazott el Máltára, szerdán és csütörtökön már a szigetországban edzettek a játékosok. A mieink pénteken 14 órakor zárt kapuk mögött játszanak edzőmeccset a máltaiakkal, majd december 3-án, kedden találkoznak újra a felek a Centenary Stadionban. Magyarország és Málta női csapata eddig kétszer találkozott egymással 2018-ban, s mind a két felkészülési mérkőzést a mieink nyerték.
A Belgiumban futballozó Pusztai Sára sérülés miatt nem tartott a válogatottal, helyette Szarvas egy újoncnak szavazott bizalmat az MTK Budapestet erősítő Mészáros Cecília személyében.
“A mi erőnk a csapategységben rejlik, ezért fontosnak tartom, hogy minél többször tudjunk együtt edzeni, gyakorolni a csapattal, felkészülni a jövő évi Nemzetek Ligája-sorozatra. Ezt a célt szolgálja a mostani edzőtábor is, a pénteki és a jövő hét keddi mérkőzés Málta válogatottja ellen” – nyilatkozta Szarvas Alexandra szövetségi kapitány.
Kapusok: Lauren Brzykcy (Vittsjö GIK), Pongrácz Ágnes (Puskás Akadémia FC), Schildkraut Fruzsina (Budapest Honvéd FC), Terestyényi Anna (1. FFC Turbine Potsdam)
Hátvédek: Németh Adél (FTC-Telekom), Kovács Laura (ETO FC Győr), Fördős Beatrix (FC Internazionale Milano), Németh Hanna (SV Werder Bremen), Szabó Viktória (FC Zürich), Nagy Virág (SV Meppen), Savanya Csilla (ETO FC Győr), Németh Diána (VFL Wolfsburg)
Középpályások: Nagy Fanni (ETO FC Győr), Könczeyné Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom), Csiszár Henrietta (FC Internazionale Milano), Csányi Diána (FC Zürich), Mészáros Cecília (MTK Budapest), Süle Dóra (ETO FC Győr), Nagy Viktória (FTC-Telekom), Zeller Dóra (1. FC Köln)
Támadók: Pápai Emőke (SV Werder Bremen), Kaján Zsanett (SS Lazio), Csiki Anna (Tottenham Hotspur FC), Siklér Kinga (MTK Budapest FC)
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…