Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros múlt pénteken lejátszotta az első januári felkészülési mérkőzését, melyet követően az új vezetőedző összegezte eddigi tapasztalatait…
(Photo by Zac Goodwin/PA Images via Getty Images)
A Ferencváros közelmúltban kinevezett új vezetőedzője, Robbie Keane a Fradi Média részére adott interjúban összegezte eddigi benyomásait az edzőtábor alatt:
“Volt már edzőmeccsünk is, amire igyekeztünk néhány nap alatt gyorsan felkészülni, valamint az elképzeléseinkből a lehető legtöbbet megvalósítani. Szeretnénk más típusú focit játszani, mint amilyen az előző edzőknél volt. De nem vagyok naiv, tudom, hogy kell egy kis idő, amíg a játékosok megszokják az új dolgokat.”
“Nagyon sok különböző tényező van a csapaton belül, de ami nem lehet alku tárgya, az az egymás iránti tisztelet. Dolgozz a másikért, dolgozz a csapatért! Szeretnék egy bizonyos stílust megvalósítani, ám ez nem ideális az idény közepén. A Maccabinál is három-négy hétbe telt, mire a játékosok megértették, hogy milyen focit szeretnénk játszani. Most, hogy már van mögöttünk mérkőzés is, mindenkiről kapok egyéni képet, és ezeket kielemezzük. Nem a játékmódjukat akarjuk megváltoztatni, hanem néhány taktikai elemet. Azért vagyok itt, hogy jobbá tegyük a csapatot, hogy segítsek a játékosoknak fejlődni” – árulta el a szakember az edzőtáborról.
“Keita nyilvánvalóan le van maradva fizikailag, de nagyon várjuk, hogy teljes értékű tagja legyen az együttesnek. Már most látom, hogy remekül illik bele a csapatba, és nem csak a pályán, azon kívül is nagy értéke lesz a Fradinak. A fiatalokat kedvelem, én is tizenhét évesen játszottam először. Tudom, milyen hatással lehet rájuk a játéklehetőség, és ha elég jók, akkor meg is kapják” – tette hozzá Naby Keita és a fiatal játékosok kapcsán.
A Ferencváros három sorozatban érdekelt, a bajnokság és a Magyar Kupa mellett az Európa-ligában szerepel.
“Semmit nem adnak ingyen, akkor nyerhetsz, ha megdolgoztál érte. Huszonkét évig futballoztam profi szinten, és semmi nem jött könnyen. Soha ne mondja senki, hogy ezt meg azt úgyis megnyerjük! Egy hazai bajnoki nagyon különbözik a nemzetközi kupatalálkozótól, de mindet ugyanúgy kell kezelni. A Frankfurt topcsapat, és a találkozásunkig már túl lesz három tétmeccsen. Azonban nekünk minden mérkőzésre úgy kell kimennünk, hogy megnyerjük!” – szögezte le a vezetőedző.
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…