A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
A Debreceni VSC 2-0-s győzelmet aratott az MTK Budapest vendégeként a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 19. fordulójának péntek esti nyitómeccsén…
(Photo by Seskim Photo/MB Media/Getty Images)
A Debreceni VSC vezetőedzője, Nesztor El Maestro érthető módon örült annak, hogy csapata a második tavaszi meccsén a második győzelmét aratta:
“Nagyon örülök a mai eredménynek, de még jobban annak a fejlődésnek, amit mutatunk. Január óta nagyon keményen dolgozunk azért, hogy változtassunk, fejlődjünk, és a tavaszi idényt ennek megfelelően nagyon jól kezdtük. Két olyan mérkőzésen gyűjtöttük meg a maximum pontszámot, amely nem volt könnyű. Mindent meg fogunk tenni, hogy így folytassuk. Sikerült stabilizálnunk a védelmünket, amely az idény első felében nem működött, ez kulcsszerepet játszott az MTK elleni győzelmünkben.”
A Loki csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs ezúttal csak csereként állt be a 65. percben. A csapat trénere újságíró kérdésére válaszolva kitért arra, hogy milyen szerepet szán tavasszal a rutinos labdarúgónak: “Nem kell Dzsudzsák Balázs helyét keresnünk, hiszen az ő helye a Debrecen, a magyar, illetve az európai futball történelmében egyértelmű. Vannak olyan mérkőzések, amikor a kispadról száll be, lesznek olyanok, amikor kezd, a csapat körüli élethezhelyzetek is befolyásolják ezt. Nagyon örülünk, hogy egy ilyen fantasztikus játékos, egy ilyen remek ember van a segítségünkre. Biztos vagyok benne, hogy ő most a legboldogabb az öltözőben.”
A DVSC a Nyíregyháza és az MTK legyőzésével indította a tavaszt, ezzel a hat ponttal pedig a kieső zónából bennmaradó helyre lépett, jelenleg a nyolcadik helyet foglalja el a 12 csapatos mezőnyben.
A kulcsmozzanatokból ezúttal is rendre rosszul jött ki a magyar csapat – a törökök megérdemelten folytathatják a legjobbak között.
Felvették vele a kapcsolatot…
Robbie Keane régi fényében csillogott…
Megszületett a döntés…
Sallai Roland már ott van a kispadon…
Nyáron visszakerülhet a zöld-fehérekhez…
Ingyen kaparinthatják meg az angol labdarúgót az olaszok…
Sorsdöntő mérkőzés előtt a nemzeti csapat…
További kivizsgálásra van szüksége…
Amennyiben nem tudnak megegyezni, úgy a nyáron készek őt értékesíteni!
Nem sikerült elmozdulni az utolsó helyről…
Dörzsölheti a tenyerét a Real Madrid…
Megkezdte az edzéseket, de ismét fájdalmat érzett a lábában…
Dani Alves-hez hasonlítják…
A fontos meccs előtt, feszült hangulatú nyilatkozat a válogatott csapatkapitányától…
A bizakodó az olasz szövetségi kapitány…
Emelt fővel szeretnék zárni a visszavágót…
Nagyon úgy tűnik, pont került az ügy végére!
Nem történt meglepetés a szombati vb-selejtező mérkőzéseken…
Szorosabb meccset játszottak, mint az első fordulóban…
James Rodriguez és Sergio Ramos után…
Nagyon jól indult a fehérvári karrierje!
Sikerült javítani a vereség után…
Március 27-én már bajnokit játszik a Barca…