Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Bayern München ma délután az Augsburg legyőzésével bezsebelheti 28. bajnoki aranyát. A bajor klub vezetőedzője, Jupp Heynckes ennek kapcsán elárulta, hogy lesz-e mulatozás a mérkőzés után.
„Ahogyan 2013-ban sem volt, úgy idén sem lesz. Sok fontos feladat vár még ránk, koncentráltnak kell maradnunk. A szezon végeztével értelemszerűen elengedhetik majd magukat a fiúk. Természetesen egy üveg pezsgőt bontunk, ha esetleg bajnokok leszünk, de vasárnaptól már a Sevilla elleni visszavágóra fogunk készülni.” – árulta el a mester az újságíróknak.
A tréner az Augsburg együtteséről is ejtett néhány szót, amelyben a csapatot dicsérte, valamint a két együttes közelsége miatt egy kicsit odaszólt a városi rivális 1860 München-nek is.
„Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az Augsburg egy kiváló és ambiciózus együttes. Stefan Reuter és Manuel Baum szerepe kiemelkedő fontosságú a csapatnál, nagyon jó munkát végeznek. Reuter (Augsburg sportigazgatója – a szerk.) egykoron a játékosom volt, öröm látni, hogy megvetette a lábát a Bundeliga-ban. Jó detektálni, hogy a Bayern-en kívül nem messze innen van egy nagyobb klub. Az 1860 München? Róluk azt hiszem, hogy a nagyapákat kell kérdezni.” – zárta mondandóját Heynckes.
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…