Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A Borussia Dortmund januári kölcsönvétele után hosszú távú szerződést kötött Emre Cannal, jelentette be a német klub a PSG elleni mérkőzés előtt. Az új igazolás egyébként remek teljesítményt nyújtott a találkozón.
A német válogatott középpályást a Dortmund a Juventustól vette kölcsön januárban, amiért egymillió eurót fizetett, a véglegesítéséért pedig maximum 25 millió eurót kell átutalnia a torinóiaknak. A korábban a Bayern Münchenben és a Liverpoolban is megforduló játékosnak három mérkőzésre volt szüksége ahhoz, hogy meggyőzze a dortmundi vezetőket. A Juventus elismerte, 12,4 millió eurót keresett a játékoson, akit 2018 nyarán ingyen szereztek meg. A 26 éves játékos, akinek célja, hogy bekerüljön a németek Európa-bajnoki keretébe, 2024-ig kötelezte el magát a Bundesliga harmadik helyén álló csapathoz. Can a nyolcadik labdarúgó, akit a Juventustól szerződtettek a fekete-sárgák.
Zwei Stunden vor #BVBPSG hätten wir da noch etwas zu verkünden. 😬
🙌 Der #BVB und @juventusfc haben sich auf einen permanenten Transfer von @emrecan_ geeinigt. Cans Leihe endet im Juni. Ab dem 1. Juli tritt ein bis zum 30.06.2024 gültiger Kontrakt in Kraft. 🤝 #einfachEmre pic.twitter.com/uyqd7ANMdM
— Borussia Dortmund (@BVB) February 18, 2020
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…