Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Kedd este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Barcelona a Napoli otthonában 1-1-es döntetlent játszott, így az eredményt tekintve jó pozícióból várhatja a március 18-i visszavágót.
Ennek ellenére főhet Quique Setién, a vezetők és a játékosok feje, mert annyi sérült és eltiltott van a csapatban, hogy az első keretet nézve alig lehet pályára küldeni egy kezdőcsapatot. Jordi Alba, Sergi Roberto, Luis Suárez és Ousmane Dembélé már korábban kidőltek, és hiába igazolták le Martin Braithwaite-t, ő nem léphet pályára a BL-ben. A nápolyi 1-1 után erre a csapat középpályása, Sergio Busquets is felhívta a figyelmet, aki a mérkőzés folyamán kapott egy sárga lapot, – a kiírásban a másodikat – így a visszavágón ő sem léphet pályára.
Már az ő hiánya is komoly érvágásnak számít, hiszen a 31 éves játékos kulcsfigurája a középpályának, aki stabilitást ad a csapatnak, de mellette még a chilei Arturo Vidal is kénytelen lesz kihagyni a Napoli elleni második meccset, egy bután összeszedett piros lap miatt a hajrában. Ha mindez nem lenne elég Gerard Piqué játéka is veszélybe került, akit sérülés miatt szintén az utolsó pillanatokban kellett lecserélni.
„Artuto Vidal pirosat kapott, azt meg csak remélem, hogy a Piquével történt dolog csak egy semmiség. Úgy állhatunk a visszavágó elé, hogy annyian vagyunk, amennyien. Kicsi a keretünk. Sajnos a tervezés ilyenre sikeredett. Nincsenek játékosaink, akikkel megfelelően támogathatnánk a támadásokat, kvázi újra kell terveznünk magunkat” – célzott finoman Eric Abidal, sportigazgató munkájának hiányosságaira a spanyol középpályás.
Nem az első eset, hogy Abidalt egy játékos kritizálja. Ferbuár elején a francia a játékosokat bírálta, hogy a korábbi edző, Ernesto Valverde időszakában nem tettek meg mindent, erre a csapat kapitánya, Lionel Messi reagált a közösségi felületeken, ami majdnem a sportigazgató állásába került.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…