Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Maurizio Sarri kirúgása után a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében búcsúzó Juventus gárdája a szombat esti órákban kinevezte újdonsült vezetőedzőjét a klub egykori legendája személyében…
A Juventus bejelentésének értelmében a 2020-2021-es szezontól Andrea Pirlo lesz a “Zebrák” vezetőedzője. A torinói klub egykori emblematikus figurája első edzői munkája alkalmával kétéves szerződést kötött a csapattal, azt követően, hogy néhány héttel ezelőtt még a harmadosztályban szereplő U23-as együtteshez nevezték ki.
A 41 esztendős egykori világbajnok középpályás 2017-ben a New York City-től vonult vissza, korábban 2011 és 2015 között volt a Juventus labdarúgója, azt megelőzően megfordult a Brescia, az Inter és az AC Milan csapataiban.
Pirlo annak idején igazi tanár volt a pályán, fantasztikus meglátásokkal, vezetői kvalitásokkal, így a szakemberek egytől egyig ígéretes edzői pályafutást jósolnak számára. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy alaposan bedobták a mély vízbe, és bár a klub spirituszának visszatérése szempontjából rendkívül hasznos döntést láthattunk, kinevezése kétségkívül rengeteg rizikót hordoz magában.
Szinte biztos, hogy az Eb-ről is le fog maradni…
Egy újabb, több mint árulkodó jel?!
Két mérkőzést játszik a torna előtt Marco Rossi csapata…
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU