Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar bajnokság (NB I) utolsó 2020-as fordulójának szombati játéknapján az MTK Budapest csapata létszámfölényben 3-1-re legyőzte a Paks csapatát…
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a tolnaiak mestere, Bognár György két játékosáról adott helyzetjelentést: a meccsen fejsérülést szenvedő Szélpál Norbertről és a sérülés miatt igazoltan hiányzó csapatkapitány Böde Dánielről:
“Érezhető volt, hogy nincs meg a ritmusuk azoknak, akik hat nap alatt már a harmadik meccsüket játszották. Gyengén játszottak addig is, aztán a kiállítás, majd Szélpál kiválása miatt csak hátrafelé tudtunk cserélni. Az MTK ezt jól kihasználta, megérdemelten nyert. Sérült játékosunk jelenleg kórházban van, mivel az eszméletét is elvesztette, koponya CT-t kell rajta végezni. Böde Dániel remélhetőleg a csapat januári felkészülésére újra csatlakozni tud hozzánk, annyit tudok róla, hogy jelenleg disznóvágáson tartózkodik Madocsán.”
Ezen annyira meg sem lepődhetünk, közismert, hogy Böde megmaradt az egyszerű tolnai életvitelnél, és amíg például Neymar vagy Pogba sérülten rendszerint különböző celebpartikon nyomul, addig a “madocsai Messi” saját megszokott környezetében tölti a kényszerszünetet, hogy aztán még erősebben térhessen vissza tavasszal a futballpályákra.
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…