Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Zinédine Zidane megbetegedése után a Real Madrid együttese a hétfői napon megerősítette, hogy egyik játékosa is elkapta a koronavírust…
Comunicado Oficial: Nacho.#RealMadrid
— Real Madrid C.F. (@realmadrid) January 25, 2021
A Király-kupából kieső Real Madrid együttese a hétfő esti órákban hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy a csapat kevés lehetőséghez jutó hátvédje, Nacho Fernández koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott. A 31 esztendős spanyol hátvéd utoljára 14-én, az elveszített Szuperkupa-elődöntőben lépett pályára, január 20-a óta házi karanténban tartózkodott, miután kapcsolatba került egy fertőzött személlyel.
A csapat saját nevelésű hátvédje a szezon eddig eltelt szakaszában mindössze hét bajnoki mérkőzésen és összesen tíz találkozón léphetett pályára, az elmúlt másfél évben abszolút nem kap állandó játéklehetőséget.
A Real soraiból az idény korábbi szakaszában már Éder Militao, Eden Hazard, Casemiro és Luka Jovics is átesett a koronavírus-fertőzésen.
A spanyol bajnokság (La Liga) címvédője 18 forduló után a második helyen hét pont hátrányból követi a nála egyel még mindig kevesebb mérkőzést játszó éllovas Atlético Madrid gárdáját. Az elmúlt hetekben mutatott mérsékelt eredményesség miatt pedig már a tréner leváltása is szóba került a világsajtóban.
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…