Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
A Paris Saint-Germain elleni kijózanító vereséget követően Lionel Messi jövőjét illetően újfent elindultak a találgatások. A Barca korábbi játékosa, Rivaldo is véleményt formált a témában.
Például az elnök székre pályázó Joan Laportával ellentétben már az egykori Aranylabdás brazil klasszis gondolatai közel sem lehetnek megnyugtatóak a katalán szimpatizánsoknak. Rivaldo ugyanis nem kertelt, szerint nem kérdés Messi távozni fog a katalán fővárosból.
“Az igazán szörnyű számomra az volt a PSG elleni találkozóban, hogy úgy gondolom Messit utoljára láthattuk a Camo Nouban BL-meccsen. A Barca többé nem tudja megadni Messinek, hogy a legfontosabb trófeákért harcolhasson.” – Idézi Rivaldot a katalán Sport című napilap.
“Messi jövője a PSG lehet! Most testközelből nézhette, mire képesek a párizsiak. Egy olyan csapatról beszélünk, amely garantálhatná a sikert Messinek!” – Folytatta 1999 Aranylabdása, aki szerint nem csak Messi, de a Barca minden egyes játékosa is tudja, hogy szinte lehetetlen lesz innen talpra állniuk a PSG elleni visszavágón.
“Hogy Messi formája visszaesett volna? Talán igaz, de ne feledjük, évekig az övé volt a felelősség a csapaton belül, ráadásul legjobb csapattársa, Luis Suárez is eligazolt az Atlético Madridhoz.” – Jegyezte még meg Rivaldo, hozzátéve azt is, hogy a Barca vezetésének hibát-hibára halmozó döntéseire (Szerinte a rossz vezetési-koncepció is Messi távozásához vezet – a szerk.) tökéletes példa Suárez elengedése az Atlético Madridhoz, amellyel mint mondta, ‘erősebbé tették riválisukat, mint valaha’.
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…
Xavi Hernández legénysége stabilizálta 2. helyét a tabellán…
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…