Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A kora délutáni mérkőzések után, a 16 órás kezdetű találkozókon nem kényeztettek minket el a csapatok gólokkal, de mindkét találkozó az utolsó pillanatig izgalmas volt, sőt a Debrecen hosszabbításra kényszerült.
A két csapat nem rég találkozott egymással a bajnokságban és akkor a Siófok majdnem meglepte a DVSC-t. Ezúttal azonban nagyobb elánnal kezdte a találkozót a debreceni csapat és már a 10. percben megszerezték a vezetést, Tischler szép góljával. Ezután a Siófok is fentebb merészkedett és még a felső lécet is eltalálták a Balaton-partiak. A Lokiba ezen a mérkőzésen tért vissza a kezdőcsapatba Bárány Donát, aki a hétvégi Szeged elleni meccsen csereként beállva gólt szerzett, azonban lehet kicsit korai volt a visszatérés, mert a 35. percben le kellett cserélni.
A második félidőben szinte végig a Debrecen támadott a második gól megszerzéséért, azonban gólt nem sikerült szerezniük, viszont az utolsó másodpercekben jött egy Pávkovics hiba, ami után a védőt második sárgával kiállította Oláh Gábor, a megítélt szabadrúgást Gaál Bálint bevarrta Gróf kapujába.
A hosszabbításban a Loki dominált, Bódi Ádámnak komoly helyzete is volt, de a döntés megint a legeslegvégére maradt. A 122. percben egy baloldali beadást Varga József fejelt a siófoki kapuba. Nehezen, de továbbjutott a Loki.
Debreceni VSC – BFC Siófok 2-1 (1-0) h.u.
Helyszín: Debrecen, Nagyerdei Stadion Vezette: Oláh G.
Gólszerzők: Tischler (10.), Varga (120+2.) ill. Gaál (90.+2)
Kiállítva: Pávkovics (90.+1) ill. –
Az első félidőben gyűrték egymást a csapatok, a befejezésekbe mindig hiba csúszott. Az Újpestnél a bajnokságban 5 meccsre eltiltott Junior Tallo nagyon aktív volt. A hosszabbításban Pauljevic harcolt ki büntetőt, amit Tallo magabiztosan értékesített. A Debrecenhez hasonlóan a felcsútiaknak is cserélniük kellett az első játékrészben, Slagveer sérült meg egy ütközés során.
A második félidőben hatalmas mezőnyfölényben játszott a hazai csapat, amelynek a 83. percben lett meg az eredménye Nagy Zsolt lövését még védeni tudta Pajovic, de a kipattanót Nunes a hálóba lőtte. A középkezdés után szinte először jött át a Puskás térfelére az Újpest és meg is szerezték a második góljukat, Beridze szerezte a találatot.
Puskás Akadémia – Újpest FC 1-2 (0-1)
Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna Vezette: Takács J.
Gólszerzők: Nunes (83.) ill. Tallo (45.+3- büntetőből), Beridze (84.)
A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének mérkőzései:
Kedd:
Mezőkövesd – Diósgyőri VTK 2-0
Szerda:
Paks – Budafok
Tállya – MTK Budapest
Zalaegerszeg – Honvéd
Debreceni VSC – Siófok
Puskás Akadémia – Újpest
17:00: Haladás – Kisvárda
17:30: Ferencvárosi TC – MOL Fehérvár (tv: M4 Sport)
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…