Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
A múlt hétvégi bajnoki rangadón döntetlent játszó FC DAC 1904 együttese a másodosztályú Besztercebánya csapatával mérkőzött meg a Szlovák Kupában a legjobb négy közé jutásért szerda délután…
A felvidéki FC DAC 1904 gárdája elképesztő csatában végül 3-2-es vereséget szenvedett a másodosztályú Besztercebánya ideiglenes otthonában, Zólyomban a Szlovák Kupa negyeddöntőjében, ezzel búcsúzni kényszerült a sorozat további küzdelmeitől. A vendéglátók már az első percben sokkolták egy korai góllal a szerdahelyieket, ám Bernd Storck csapata a német Jannik Müller fejesével az első húsz perc végén egalizálni tudott. A DAC egyre nagyobb fölényben játszott, de a hazaiak sem voltak veszélytelenek, végül a második játékrész során egy újabb előre húzódó hátvéd Danilo Beszkorovajnij jóvoltából sikerült megszerezni a vezetést. A felvidéki gárda nem sokáig örülhetett, két perc múlva jött a válasz hazai részről. Úgy tűnt, hogy büntetők döntenek majd a továbbjutó kilétéről, azonban a hosszabbítás perceiben egy hatalmas kapu előtti kavarodás végén Tóth Viktor bevágta a győztes gólt a Besztercebánya javára.
A DAC magyar légiósai közül Schäfer András kezdőként 83 percet töltött a pályán, Vida Máté még sérült, Kalmár Zsolt pedig műtétje után lábadozik.
Besztercebánya – FC DAC 1904 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Kupcík (1.), Frimmel (69.), Tóth (90+4.), ill. Müller (20.), Beszkorovajnij (67.)
A legjobb négy közé korábban már a Zsolna és a másodosztályú Kassa csapata jutott be, míg a negyedik negyeddöntőben a bajnoki éllovas Slovan Bratislava a Pozsonyligetfalu csapatával találkozik az elődöntőért.
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..