Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Az NB I 6. fordulójában a bajnokságot gyengén kezdő, majd magára találó Honvéd fogadta a címvédő Ferencvárost.
A Ferencváros kezdte jobban a mérkőzést, de az első 15 percet sikerült átvészelnie a Honvédnak. Ezután azonban vezetést szerzett a Fradi, Tokmac szedte össze a lecsorgó labdát, majd kapura lőtt, a Batikon irányt változtató próbálkozást nem védhette Szappanos (0-1). A 23. percben emberhátrányba került a Ferencváros, Botka buktatta a ziccerben kilépő Nagy Dominiket. A védelem megerősítése érdekében Stöger Wingot küldte a pályára Zubkov helyett. A félidő hátralevő részében igyekezett egyenlíteni a Honvéd, de a kapu előtt rossz döntéseket hoztak a hazaiak. A második játékrészben növelte a nyomást Horváth Ferenc csapata, de a kapu előtt továbbra sem találták fel magukat a támadók. A 76. percben ismét egy megpattanó lövés okozott bonyodalmat Szappanos kapuja előtt, Mmae próbálkozása után Somália elől kellett mentenie a hazaiak hálóőrének a gólvonalról. A 83. percben Dibusznak is be kellett mutatnia egy bravúrt Balogh próbálkozása után, majd a 92. percben is hárított a magyar válogatott kapusa, így emberhátrányban is elhozta a három pontot Kispestről a Ferencváros.
Budapest Honvéd – Ferencváros 0-1 (0-1)
Gólszerző: – ill. Tokmac (16.)
Kiállítva: – ill. Botka (23.)
Péntek:
Debreceni VSC 5–0 Gyirmót
Szombat:
Honvéd 0–1 Ferencváros
17:45 Paks – MTK (Tv: M4 Sport)
20:00 Mezőkövesd – MOL Fehérvár (Tv: M4 Sport)
Vasárnap:
17:30 Puskás Akadémia – Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Hétfő:
20:00 Újpest – Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!