Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a hajrában húzta be a három pontot a Kisvárda – EREDMÉNYEK

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) hétvégi, hetedik fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén a listavezető Kisvárda fogadta a DVSC-t.

A találkozót a vendégek kezdték sokkal jobban, már a 10. percben megszerezték a vezetést, a rutinos középpályás, Varga József révén (0-1). A találatot követően a hazaiak próbáltak nyomást gyakorolni a Lokira, de a szünetig kihúzták a vendégek kapott gól nélkül. A második játékrészt azonban ezúttal a Kisvárda kezdte jobban és a bosnyák Jasmin Mesanovic egyenlíteni tud a 49. percben (1-1). Sőt, a listavezető a hajrában begyűjti mind a három pontot, a 89. percben a szerb Lazar Zlicic döntötte el a találkozó sorsát (2-1), így öt ponttal vezeti a magyar bajnokságot továbbra is a Kisvárda, igaz a Ferencváros két találkozóval kevesebbet játszott.

Kisvárda – Debreceni VSC 2-1 (0-1)
Játékvezető: Bognár T., Helyszín: Várkerti Stadion (Kisvárda)
Gólszerzők: J. Mesanovic (49.), L. Zlicic (89.) ill. Varga J. (10.)

A 7. forduló menetrendje

Péntek:
ZTE – Paks 2-5

Szombat:
MTK – Mezőkövesd 1-0
Gyirmót – Budapest Honvéd 2-4
MOL Fehérvár – Puskás Akadémia 0-0

Vasárnap:
Kisvárda – Debrecen 2-1
17:00: Ferencváros – Újpest (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye