A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
Az RB Leipzig és az Atalanta 1-1-es döntetlent játszott egymással csütörtökön az Európa-liga negyeddöntőjének első felvonásán…
(Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images)
Domenico Tedesco mellett az Atalanta mestere, Gian Piero Gasperini sem volt elégedetlen a döntetlennel, bár nem tagadta, hogy volt hiányérzete a találkozó lefújását követően:
“Van némi hiányérzetünk, mert a helyzeteink alapján úgy gondolom, hogy nyerhettünk is volna. Ennek ellenére az 1-1 nem rossz eredmény a hazai visszavágóra. Bízom benne, hogy kiharcolhatjuk a továbbjutást. Bosszús voltam a játékosaimra, hogy azután kaptunk gólt, hogy a kapusunk büntetőt védett, erőt kellett volna adnia a folytatásra, de hamar elszúrtuk ezt a momentumot. Duván Zapatával kapcsolatban remek munkát végzett a gyógytornász, a jelenléte több variációs lehetőséget biztosít támadásban.”
A negyeddöntő-párharc visszavágóját jövő csütörtökön rendezik a bergamói Gewiss Stadiumben.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…