Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
A mexikói bajnokság (Liga MX) 2023-as Clausurájának rájátszásában a vasárnapi játéknapon újabb két párharcban lebonyolították a negyeddöntők visszavágóit…
(Photo by Jaime Lopez/Jam Media/Getty Images)
A Deportivo Toluca ledolgozta a háromgólos hátrányát, azonban végül “csak” 3-1-re győzött a Tigres UANL ellen, amely kevésnek bizonyult a továbbjutásához. A “vörös ördögök” hatalmas elánnal vetették bele magukat a küzdelemben az 1-4-es első mérkőzés után, de kezdetekben csak kimaradt helyzetekig jutottak. Az első félidő derekánál Edgar López három ember gyűrűjében fordult kapura és a tizenhatos vonaláról egy elegáns emeléssel vette be Guzmán kapuját. Továbbra is lendületben maradtak a hazaiak, de a Tigres visszaverte a támadásokat. A szünet előtt azonban az első félidő ráadásában González jobb oldali beadásából a lendületből érkező Marcel Ruíz fejjel volt eredményes. A fordulás után is nagy erőkkel nyomott a Toluca az újabb gólért és az 53. percben Edgar López egy kiugrás végén ismét betalált, a 3-0-s vezetéssel pedig már az övéi álltak továbbjutásra. Innentől kezdve egy csapásra a Tigresnek lett sürgősebb, akik rögtön támadásba lendületek. A Toluca kevesebb mint húsz percig örülhetett, a 72. minutumban ugyanis Gignac bejátszásából a harmadik playoff-meccsen is eredményes Sebastián Cordova fejjel vette be Volpi kapuját, így ismét a monterrey-i gárda érezhette nyeregben magát. A hajrában a hazaiak elkeseredetten próbálkoztak az újabb gólért, de nem jártak sikerrel, közben a Tigres kontrákból veszélyeztett, de az eredmény már nem változott. A fordítás elmaradt, az alapszakaszban hátrébb végző együttes ment tovább a párharcból.
Deportivo Toluca – Tigres UANL 3-1 (2-0)
Gólszerzők: E. López (26., 53.), M. Ruíz (45+3.), ill. Cordova (72.)
Továbbjutott: a Tigres UANL 5-4-es összesítéssel
A Chivas Guadalajara az 1-0-s vereség után hazai pályán 1-0-ra győzött az Atlas Guadalajara ellen, így a városi rangadóból előbbi jutott tovább a jobb alapszakaszbeli helyezésének köszönhetően. A hátrányban lévő Chivas az első pillanattól kezdve aktívabban futballozott, de az Atlas biztos lábakon állta a sarat és a kezdeti rohamok után távol tudta tartani kapujától az ellenlábast. Menet közben a kontrákra berendezkedő Atlasnak is voltak lehetőségei, Orozcónak egyszer a gólvonalról kellett nagyot mentenie. A gól nélküli első félidő után a második játékrészben tovább rohamozott a Chivas. Végül egy óra elteltével a hazaiak erőfeszítései célba értek, amikor Vega szöglete után Gilberto Sepulveda fejelt közelről a kapuba. A hátralévő félórában az Atlasnak kellett kezdeményeznie, de jobbára csak erőlködtek és a nagyobb lehetőségek a felszabadult Chivas előtt adódtak. A hajrában Jimenez több remek védést mutatott be, Furch közelről pedig a kapufát találta el, így a Chivas 1-0-ra győzött és kiharcolta az elődöntőbe jutást.
Chivas Guadalajara – Atlas Guadalajara 1-0 (0-0)
Gólszerző: Sepulveda (60.), ill. –
Továbbjutott: a Chivas Guadalajara 1-1-es összesítéssel, jobb alapszakasz-helyezéssel
Első mérkőzések:
Santos Laguna – Monterrey 0-0
Atlético San Luís – Club América 1-3
Tigres UANL – Deportivo Toluca 4-1
Atlas Guadalajara – Chivas Guadalajara 1-0
Visszavágók:
Monterrey – Santos Laguna 2-0
Club América – Atlético San Luís 1-2
Deportivo Toluca – Tigres UANL 3-1
Chivas Guadalajara – Atlas Guadalajara 1-0
Monterrey – Tigres UANL
Club América – Chivas Guadalajara
Az elődöntők első mérkőzéseit szerdán és csütörtökön, a visszavágókat szombaton és vasárnap játsszák.
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…