Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A magyar válogatott a nyári Európa-bajnokságot megelőzően még négy felkészülési mérkőzést játszik, kettőt márciusban, kettőt pedig június elején…
(Photo by Robert Michael/picture alliance via Getty Images)
A magyar válogatott újdonsült első számú kapusa, Dibusz Dénes a Nemzeti Sportnak adott bővebb interjúban kitért arra, hogy miként áll a különmeccsük a pozíciót korábban birtokló Gulácsi Péterrel:
“Marco Rossi megerősítette, hogy mindkettőnknek meglesz a lehetősége, hogy az Európa-bajnokságon az ő nevével kezdődjön az összeállítás. Azt is elmondta, ha most lenne a torna, nem tudna dönteni… De addig még van három hónap, meglátjuk, kinek hogyan alakulnak a dolgai. Ha őszinte akarok lenni, már a selejtező elején úgy számoltam, ha Gula szeptembertől egészséges lesz, visszafoglalja helyét a kapuban. Nekem legfeljebb az első három-négy mérkőzés juthat. De elhúzódott a sérülése, így az egész sorozatot végigvédtem. Örülök, hogy hozzátettem a magamét a kijutáshoz. De az Eb teljesen más. Nem magától értetődő, hogy ha valaki játszik a kvalifikációs mérkőzéseken, annak az Európa-bajnokságon is a csapatban kell lennie. A mezőnyjátékosok között is akad, aki a teljes selejtezősorozatot kihagyta, most pedig itt van velünk, és van esélye bekerülni a tornára utazó keretbe.”
Dibusz azt is elárulta, hogy beszéltek már Gulácsival a kialakult helyzetről: “Többször is. Ő hozta fel a témát, mondván, nem ismeretlen neki a szituáció. Az utóbbi időben Lipcsében gyakran voltak ilyen jellegű beszélgetései a szakmai stábbal és a kapustársaival. Megbeszéltük, bárkire esik a kapitány választása, a másik teljes mellszélességgel áll mellette, mögötte. Mindenben támogatja az első számú kapus munkáját. Nem lesz feszültség, sértődöttség közöttünk. Mind a ketten elég intelligensek vagyunk ahhoz, hogy átlássuk a helyzetet.”
“Alighanem ez az utolsó Európa-bajnokságom. Ezért is lenne jó pályára lépni Németországban. De ha másként alakul, és ezúttal is a kispadon ülöm végig a meccseket, akkor sem ugrom le az ötödikről” – jegyezte meg a Ferencváros csapatkapitánya.
A magyar válogatott péntek este Törökország ellen, jövő kedden pedig Koszovóval vív felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában.
Kiélezett küzdelem a negyeddöntők első felvonásán…
Pályára lép többek között az Inter, a Girona és a Stuttgart is…
Jude Bellingham-nek köszönhetően…
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe